NBA: LeBron James történelmi 1000-eshez érkezett

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.11.28. 07:06
A Nyugati főcsoport harmadik helyén álló Los Angeles Clippers mindössze hetven pontra volt képes az Indiana Pacers otthonában, míg LeBron James tripla duplával vezette sikerre a Cleveland Cavalierst a Philadelphia 76ers ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.

LeBron James 26 pontot dobott, 13 asszisztot jegyzett és 10 lepattanót szedett – ez volt a 45. tripla duplája. Emellett behajította 1000. hárompontosát is Cavs-mezben – ilyesmire korábban senki sem volt képes a franchise 46 éves történetében. Kyrie Irving idénycsúcsának számító 39 ponttal vette ki részét a 112–108-as sikerből.Emellett behajította 1000. hárompontosát is Cavs-mezben – ilyesmire korábban senki sem volt képes a franchise 46 éves történetében. Kyrie Irving idénycsúcsának számító 39 ponttal vette ki részét a 112–108-as sikerből.

A Clipperst simán verő Indianának ez volt a 18. mérkőzése az idényben, és mérlege most javult ötvenszázalékosra.

A sereghajtó Dallas Mavericks nyolc vereség után először győzött, míg a Brooklyn Nets hetedszer kapott ki sorozatban.

Részletes összefoglaló itt!

NBA, ALAPSZAKASZ
Philadelphia 76ers–Cleveland Cavaliers 108–112
Phoenix Suns–Denver Nuggets 114–120
Brooklyn Nets–Sacramento Kings 105–122
Indiana Pacers–Los Angeles Clippers 91–70
Orlando Magic–Milwaukee Bucks 96–104
Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 91–81
Portland Trail Blazers–Houston Rockets 114–130
Los Angeles Lakers–Atlanta Hawks 109–94

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik