NBA: ilyen mezben még soha senki nem játszott a ligában!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.07. 14:38
null
Taj Gibson immár Minnesota-mezben (Fotó: David Sherman/NBAE via Getty Images)
Nem sok minden van, ami ne történne meg egy ligában 68 év alatt. Főleg, ha a világ egyik legnézettebb, legmagasabb színvonalú bajnokságáról beszélünk. Taj Gibson és a Minnesota Timberwolves jóvoltából azonban valami olyanra derült fény, ami 1949-es indulása óta most történik meg először az NBA-ben!

A Chicago Bulls és az Oklahoma City Thunder korábbi játékosa, a 2017 nyarán a Minnesota Timberwolveshoz igazoló erőcsatár ugyanis az első játékos az NBA történetében, aki a 67-es mezszámot fogja viselni.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a liga egyik elődjének számító BAA-ban (Basketball Association of America) 1947-ben Moe Becker már viselte ezt a számot. Viszont amióta összeolvadt az NBL-lel (National Basketball League), és hivatalosan is NBA-vé vált 1949-ben, Gibson lesz az első, aki a hatvanhetest hordja.

Az 1985-ös születésű kosaras eddigi csapataiban a 22-es mellett tette le a voksát, ám Minnesotában Andrew Wigginsé ez a szám. Nem véletlenül választotta azonban a 67-est: az erőcsatár New Yorkban, Brooklynban nőtt fel, ahol körbekérdezte a szomszédokat, melyik számot válassza.

A P.S. 67 Charles A. Dorsey School nevű iskola azon a környéken található, ahol Gibson felnőtt. Az itteni embereknek ez egy szimbolikus szám, így a szomszédok mosolyogva ezt említették.

„A gyerekekért csinálom. Azért, hogy amikor meglátják ezt a számot a mezemen, elhiggyék: bármire képesek”
– mondta a 206 centiméteres sportoló.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik