HIRDETÉS
HIRDETÉS
BOBORY BALÁZS 2018.06.20 00:01 Frissítve: 2018.06.20 00:01

Más ez a romantika – Bobory Balázs publicisztikája

HIRDETÉS

 

Emlékeznek még egy néhány évvel ezelőtt futó reklámszlogenre? „A régi jó dolgokból már nem maradt semmi…”

Évek óta egyetemes kérdés a magyar kosárlabdázásban, hogy mennyire jó nekünk a rengeteg légiós, akiket a csapatok foglalkoztatnak, és ezekben a vitákban rendre visszatérő elem a nosztalgiázás, azoknak az évtizedeknek a felemlegetése, amikor a csapatok még nem foglalkoztattak külföldieket, minden alakulat magját saját nevelésű, a városhoz ezer szállal kötődő játékosok jelentették, és így alakultak ki presztízscsaták, hagyományos rivalizálások. Ez volt az az időszak, amikor tényleg mindenki ismert mindenkit, meglehetősen belterjes volt a bajnokság, sokáig megdönthetetlen volt a fővárosi dominancia, aztán emelkedtek ki a vidéki fellegvárak.

Igen, valóban volt romantikája ennek az időszaknak.

A világ azonban változik, a profi sportot sem kerülhette el a globalizáció, a „népvándorlás”, a munkaerő szabad áramlása. A nemzetközi jogi szabályozás egyértelmű paragrafusait különböző kiskapukon keresztül lehet kerülgetni, ám teljességgel figyelmen kívül hagyni már nem.

A jelenlegi magyar kosárlabdázásban a klubok annyi légióst alkalmaznak, amennyit akarnak, egy adott mérkőzésre azonban a férfiaknál „csak” öt külföldit lehet nevezni, a fennmaradó hét helyet magyar játékosoknak kell kapniuk a jegyzőkönyvben. A nőknél csupán annyi a különbség, hogy az alapszakasz mérkőzésein az első félidőben a csapatoknak kötelező egy húsz év alatti játékost a pályán tartaniuk. S bár a matematika törvényei szerint is több a hazai kosárlabdázó a rendszerben, a tapasztalat az, hogy a légiósoknak lényegesen nagyobb szerep jut – persze azért igazolják őket, hogy erősítést jelentsenek.

Ez van, ezt kell szeretni, de legalábbis elfogadni.

A tények azt mutatják, a magyar szurkolók tudomásul vették, hogy csapatonként négy-öt légióst látnak küzdeni a parketten, legalábbis a nézőszámok azt mutatják, hogy a férfi kosárlabda-bajnokság a labdarúgó NB I után a leglátogatottabb liga hazánkban. Ez több összetevőnek köszönhető. Az egyik, hogy a sorozat tele van nagy hagyományú, erős szurkolói bázisú klubokkal, amelyek közül még a gyengébben szereplők csarnoka is megtelik a hétvégéken (lásd Sopron KC). Vélhetően azonban ez sem lenne elég, ha a férfiak küzdelme nem lenne olyannyira kiegyensúlyozott, hogy esetenként a kiesőjelölt is legyőzheti a bajnokaspiránst, és nem lenne a semleges vagy nem feltétlenül kosárlabda-szerető néző számára is végtelenül izgalmas és kiélezett egy-egy playoffmeccs, mondjuk, éppen a finálé. Ha tetszik, ha nem, az élvezetes, de legfőképpen színvonalas bajnokság a rengeteg beáramló légiósnak is köszönhető, akik aktuálisan nyilván jobb képességűek, mint a hazai játékosok nagy hányada.

Bajnokságot azonban csak az a csapat tud nyerni, amelyik erős magyar magot alkalmaz, amelyben van néhány olyan honfitársunk, aki képességek tekintetében nem marad el a külföldiektől, vagy még túl is szárnyalja őket. Ha az ember ránéz a hétfőn véget ért férfi NB I első három helyezettjére, láthatja, hogy mindenhol kiváló magyarok tettek rengeteget a sikerért: az aranyérmes szolnokiaknál Vojvoda Dávidra, Tóth Ádámra, Kovács Péterre, a Falcóban Váradi Benedekre, Perl Zoltánra, Tóth Norbertre, az Albában pedig Lóránt Péterre, Keller Ákosra és Kovács Ákosra lehetett bátran támaszkodni.

A rendszer hibája, hogy – főleg férfivonalon – egyszerűen kevés az olyan utánpótlásból érkező játékos, aki akár a juniorkorosztályból kinőve egyből hasonló teljesítményre lenne képes, mint egy délszláv vagy éppen tengerentúli légiós; az eredménykényszer közepette dolgozó edzők ezért nem tudnak túl sok játéklehetőséget adni nekik, így aztán a szintlépés vagy az utánpótlás- és felnőttmezőny közötti küszöb átlépése minden korábbinál nehezebb feladat. Éppen emiatt a fiatalok képzésének a javítása a szakszövetség és a klubok elsődleges feladata, mert ha évente beérne négy-öt olyan ifjú kosaras, mint amilyen néhány esztendeje Hanga Ádám, Vojvoda Dávid, később Perl Zoltán, Váradi Benedek, Benke Szilárd vagy éppen Filipovity Márkó volt, nem kellene aggódni sem a külföldiekkel teletűzdelt bajnokságunk, sem a válogatott jövője miatt.

Az is nagyon fontos lenne, hogy legjobbjaink esetenként kilépjenek saját kereteink közül, elindulhatnának világot látni, belekóstolni nívósabb bajnokságok légkörébe, hogy aztán a válogatottba tapasztaltabban, ha nem is egyértelműen jobb, de más szemlélettel térjenek vissza, és átadják az itthon szereplőknek mindazt a rutint, amit kint összegyűjtöttek. A jelenlegi magyar válogatottban Hanga Ádám és Allen Rosco mondhatja el, hogy topbajnokságban szerepel, a fiatal Golomán György Amerikában járta végig az egyetemi szamárlétrát, és teszi ugyanezt Mócsán Bálint is. Ami örvendetes, hogy az előttünk álló nyár a hírek szerint más húzónevek – Perl Zoltán, Váradi Benedek, Keller Ákos – számára is sorsfordító lehet, hiszen mindannyian külföldre, nagyobb kihívásra vágynak, elengednék a „mama szoknyáját”, hogy idegen környezetben is bizonyítsanak, és bizonyos értelemben rideg körülmények között is megállják a helyüket. Távozásuk pedig utat nyithat más magyar játékosok előtt, mert a szabályozás nem változik, a magyar mag létszámát meg kell tartani, az utánuk jövők megkapják a lehetőséget, hogy érett, felnőtt játékosokká váljanak.

Példák pedig arra is vannak, hogy anélkül is sokat fejlődhet valaki, hogy a mérkőzéseken legalább harminc percet játsszon, elég csak megnézni egy remek adottságú fiatal magyar hölgy, bizonyos Határ Bernadett esetét. A 208 centiméter magas játékos az Euroligában epizodista, a magyar bajnoki döntőben még az sem volt Sopronban, azonban a válogatott évadzáró táborába már mentálisan megerősödve, profi hozzáállással érkezett, amelyet napról napra, hétről hétre szívott magába a spanyol mester, Roberto Íniguez edzésein. Az, hogy a gyakorlatok során meg kellett küzdenie Jelena Milovanoviccsal, Crystal Langhorne-nal, Tina Jovanoviccsal és Danielle Page-dzsel is, mind-mind a javára vált – nem egy kisebb szemétdombon kapirgált egyedül elégedetten, hanem minden pillanatban küzdenie kellett azért, hogy edzője egyáltalán játéklehetőséget adjon neki, valószínűleg csak így léphet(ett) előre és válhat(ott) a válogatott nélkülözhetetlen játékosává.

„A tehetség utat tör magának” – hallottam a minap a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének egyik vezetőjétől, aki arra próbált rávilágítani, hogy a jelenlegi szabályozás, a légiósok domináns szerepe ellenére is megérkeznek a válogatottjainkba azok a játékosok, akik nemzetközi mércével mérve is megállják a helyüket a különböző megméretéseken. A bizonyíték erre nem más, mint nemzeti csapataink eredménylistája, a 2017-es Európa-bajnoki szereplések, a férfiak világbajnoki, a nők Európa-bajnoki selejtezős eredményei, férfi klubcsapataink helytállása a nemzetközi porondon, és természetesen a Sopron női együttesének Euroliga-ezüstérme.

Tavaly a felnőttválogatottak szereplése bizonyította: rövid időn belül is lehet fejlődni, de az is, hogy a legnagyobb győzelem, a végső diadal nagyon messze van.

Húsz-harminc év múlva előfordulhat, hogy mi mondjuk: „a régi jó dolgokból már nem maradt semmi”, de sokkal inkább azt szeretnénk, ha a jelenlegi fejlődési pályán el lehetne jutni a csúcs közelébe.

Nehéz, fáradságos munka, de lehet belőle valami.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.10.25 10:28:56

Kosárlabda nemzetisport.hu

A magyar érdekeltségű mérkőzések.

2018.09.27 13:37:40

Kosárlabda nemzetisport.hu

A férfi kosárlabda NB I 2018–2019-es alapszakaszának menetrendje.

2018.09.27 15:12:48

Kosárlabda nemzetisport.hu

A női kosárlabda NB I 2018–2019-es alapszakaszának menetrendje.

2018.09.28 09:23:57

Kosárlabda BOBORY BALÁZS, GYŐRI FERENC

A címvédő Szolnok a legnagyobb favorit, a TF-nek óriási bravúr kell a bennmaradáshoz.

HIRDETÉS
HIRDETÉS