Kosárlabda: Shaquille O’Neal szobrot kapott Los Angelesben

Vágólapra másolva!
2017.03.25. 16:46
Bronzszobrot kapott Los Angelesben a helyi Lakers kosárlabdacsapattal háromszoros bajnok center, Shaquille O’Neal.

A 45 éves egykori játékos, aki tagja a sportági hírességek csarnokának is, 2000 és 2002 között egymás után háromszor lett bajnok a Lakersszel úgy, hogy mind a három alkalommal őt választották meg a finálé legértékesebb játékosának.

Shaq és a szobra (Fotó: thestate.com)
Shaq és a szobra (Fotó: thestate.com)

A szobor – melyet az azóta televíziós szakértőként dolgozó O'Neal legkisebb fiával közösen leplezett le – az együttes otthonául szolgáló Staples Center oldalához van rögzítve, nagyobbik része azonban a levegőben lóg a 247 centiméter magas, 522 kilós műalkotásnak, amely zsákolás közben ábrázolja az élő legendának számító játékost.

Az avatóceremónián ott volt a Lakers történetének több kiválósága, így Jerry West és Kareem Abdul-Jabbar mellett O'Neal korábbi csapattársa, a tavaly nyáron visszavonult Kobe Bryant, valamint a háromszoros bajnokcsapat edzője, Phil Jackson is.

A Shaq becenevű kosaras a Los Angeles-i évek után a Miami Heatben, a Phoenix Sunsban, a Cleveland Cavaliersben és a Boston Celticsben is játszott, előbbivel 2006-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Az aktív játéktól 2011-ben vonult vissza.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik