Kosárlabda: négy légióssal készül a címvédésre az Alba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.17. 22:33
Hosszabbított vezetőedzőjével, és négy légióssal vág neki az új szezonnak a bajnoki címvédő Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata – közölte a klub ügyvezető igazgatója a csütörtöki nyílt edzést követően az MTI-vel.

Simon Balázs kiemelte: az előző szezon szinte tökéletesre sikerült.Simon Balázs kiemelte: az előző szezon szinte tökéletesre sikerült.

„Megnyertük a bajnokságot, a Magyar Kupát, és az Európa-kupában a második körben csak a pontkülönbség miatt nem jutottunk a legjobb tizenhatba” – mondta.

Hozzátette: idén sem változnak a célok Székesfehérváron, és mivel a klubvezetőség teljes mértékben elégedett volt Dzunics Braniszlav vezetőedző munkájával, szerződését egy évvel meghosszabbították.

Sikerként értékelte, hogy a tavalyi keret magyar magját együtt tudták tartani, sőt átigazolták Paksról az irányító Kovács Ákost. A tavalyi öt légiós viszont távozott a szezon végén, helyükre négyen érkeznek.

Kasey Hill a Florida Egyetemről irányítóposztra, a bedobó D.J. Fenner a Nevada Egyetemről, a center Chris Horton, aki egy évet játszott már az amerikai NBA alatti G-ligában, valamint Alandise Harris, aki két éve végzett az Arkansas Egyetemen, és szerepelt Japánban, valamint Libanonban is.

A fehérvári kosárlabdázóknak hétfőn kezdődött meg a felkészülés, egyelőre még nem a teljes csapattal. Simon Balázs elmondta: Harris a jövő héten érkezik Magyarországra, Keller Ákos a magyar válogatottal készül az Európa-bajnokságra, testvére, Iván pedig az universiadére utazik.

A fehérváriaknak a Bajnokok Ligája első, szeptember 24-i selejtező mérkőzése miatt a szezon korábban kezdődik, mint a többi hazai klubnak, ezért a jövő héttől már edzőmeccsek is várnak az együttesre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik