Kosárlabda: Kovacsevics szakosztályelnök lett

Vágólapra másolva!
2016.08.14. 11:20
A Crvena zvezda szakosztályelnöke lett Natasa Kovacsevics, a Győr korábbi kosárlabdázója, aki bal lábának térd alatti amputációját követően tért vissza tavaly a pályára.


A wbasket.hu szaklap tájékoztatása szerint a 22 éves szerb játékos bejelentette visszavonulását, majd közölte, hogy vezetőként segíti tovább a belgrádi klubot.
A wbasket.hu szaklap tájékoztatása szerint a 22 éves szerb játékos bejelentette visszavonulását, majd közölte, hogy vezetőként segíti tovább a belgrádi klubot.

Kovacsevics novemberben, 26 hónappal a győriek buszbalesete után – speciális protézissel – vívott ismét bajnoki mérkőzést korábbi csapatában, a Crvena zvezdában, majd végigjátszotta a szezont. Ő volt az első nő Európában, aki ilyen mértékű sérüléssel hivatalos mérkőzésen pályára lépett.

Kovacsevics – több csapattársával együtt – 2013. szeptember 7-én sérült meg súlyosan, amikor a győri csapatot szállító autóbusz Kapuvárnál személyautóval ütközött. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a kórházban vesztette életét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik