Kosárlabda: döntetlen a Kelet–Nyugaton az All-Star-gálán

Vágólapra másolva!
2015.11.28. 22:25
Akárcsak tavaly, döntetlennel zárult szombaton a 24. Kelet–Nyugat All-Star-kosárlabdagála a budapesti a Syma Csarnokban.

A 22 300 internetes szavazat alapján Kelet válogatottjának kezdőcsapatát Mike Caffey, Vojvoda Dávid, Troy Barnies, Eilingsfeld János és Keller Ákos alkotta, a vezetőedző Schmidt Béla lett. A Nyugat ötösében Kendrick Perry, Wesley Channels, Kerpel-Fronius Balázs, Reinar Hallik és Lóránt Péter szerepelt, az együttest Kálmán László dirigálta.

A főmérkőzés felvezetéseként az U20-as férfi válogatott 87–56-ra legyőzte az egyetemi válogatottat, a nagyszünetben speciális olimpikonok tartottak kosaras bemutatót. Ezt követte a kerekes székes Kelet–Nyugat mérkőzés, majd az ünnepélyes bemutatás után jöhetett a nap csúcspontja. A gálameccs szokás szerint rengeteg zsákolást, látványos megoldást és hárompontost hozott. A szünetekben a Molten Generációk csatája elnevezésű dobóversenyt – amelyen a közelmúlt sztárjai és a jelenkor feltörekvő tehetségei vettek részt – a 81-szeres válogatott Hosszú István triója nyerte meg, a zsákolóversenyen pedig a fehérvári Tristan Spurlock bizonyult a legjobbnak, aki az NB I-es idény legeredményesebb játékosa. A félidőben a B33 (három a három elleni) gálamérkőzésen a nyugati csapat győzött 21–17-re.

A Simple All-Star-gála legjobbjává (MVP) az első felnőtt All-Star-meccsén szereplő Lóránt Pétert választották. A Fehérvár 30 éves centere eddig csak juniorként vett részt gálán, mivel az elmúlt években külföldön légióskodott, tavaly pedig klubcsapatának nemzetközi kupameccse miatt kényszerült kihagyni a kosárfesztivált.

A KERETEK
KELET:
Mike Caffey (JP-TOP COP Jászberény), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj KK), Troy Barnies (Atomerőmű SE), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Keller Ákos (Szolnoki Olaj KK), Lawrence Alexander (KTE-Duna Aszfalt), Gerard Armelin (Naturtex-SZTE-Szedeák), Donald Lee Robinson (Atomerőmű SE), Misek Levente (MAFC), Rastko Dramicanin (JP-TOP-COP Jászberény), Malcolm Miller (MARSO Nyíregyháza), Kirilo Natyjazsko (Szolnoki Olaj KK), edzők: Schmidt Béla (Atomerőmű SE), Pór Péter (Szolnoki Olaj KK)
NYUGAT: Kendrick Perry (Egis Körmend), Wesley Channels (Egis Körmend), Kerpel-Fronius Balázs (Zalakerámia ZTE KK), Reinar Hallik (Falco-Trend Optika KC Szombathely), Lóránt Péter (TLI-Alba Fehérvár), Váradi Benedek (Falco-Trend Optika KC Szombathely), Benke Szilárd (Kaposvári KK), Tristan Spurlock (TLI-Alba Fehérvár), Marko Popadic (PVSK-PANNONPOWER), Ryan Wright (Falco-Trend Optika KC Szombathely), Tóth Gergely (Sopron KC), Cole Dickerson (Egis Körmend), edzők: Kálmán László (Falco-Trend Optika KC Szombathely), Teo Cizmic (Egis Körmend)

ALL-STAR-GÁLA
Kelet–Nyugat 129–129 (38–36, 30–33, 38–34, 23–26)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik