Kosár BL: a Benfica vagy a Varese lesz a Szolnok ellenfele

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 16:34
A portugál Benfica vagy az olasz Varese lesz a Szolnoki Olaj ellenfele az idén debütáló férfi kosárlabda Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A magyar bajnok a kvalifikáció második körében kapcsolódik be a küzdelmekbe, ahol a lisszaboni és a varesei együttes első fordulós párharcának győztesével találkozik.

A csütörtöki, müncheni sorsoláson kiderült, hogy az első meccset Stojan Ivkovic tanítványai idegenben játsszák majd, a visszavágóra a Tiszaligeti Sportcsarnokban kerül sor. A csata továbbjutója kerül fel a 32-es főtáblára.

A BL-selejtező első fordulójában 16 csapat játszik oda-visszavágó rendszerben, és a győztesek csapnak össze a második körben található nyolc együttessel. Ha nem jut tovább, akkor a Szolnok automatikusan átkerül az Európa Kupába, amelyben ott lesz a TLI-Alba Fehérvár, illetve az EGIS-Körmend vagy a Sopron KC.

Az európai szövetség által idén életre hívott BL-ben összesen 31 ország 48 klubja kapott helyet, köztük 17 bajnokcsapat. A kvalifikáció szeptember 27-én rajtol, míg a főtáblás csoportmeccsek október 20-án kezdődnek.

Az Európa-kupában – melynek sorsolását pénteken rendezik – a Fehérvár a főtáblán kezd október 19-én. A Körmend és a Sopron egymással játszik selejtezőt október 5-én a csoportkörbe kerülésért.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik