Kosár: női vonalon is erősít a Dávid Kornél Akadémia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.02. 13:49
A több mint százszoros válogatott Zsolnay Gyöngyi vezetésével erősítik a női szakágat a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémián – jelentették be az akadémia szerdai szezonnyitó sajtótájékoztatóján.

Balássi Imre, a fehérvári kosárlabdaklub elnöke elmondta, a női szakág megerősítése mellett tíz év után tér vissza Székesfehérvárra Farkas Sándor, aki az utánpótlásképzés szakmai felelőse lesz. Feladata a jelenlegi rendszer értékelése és a további fejlődéshez szükséges javaslatok kidolgozása.

A klubelnök hangsúlyozta, méltán lehet büszke utánpótlására a TLI-Alba Fehérvár kosárlabdacsapata, és szeretnék, hogy a lehető legtöbb saját nevelésű játékos kerüljön be az első csapatba.

Mészáros András, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, tavaly a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével közösen négy tornatermet újított fel a városban az önkormányzat, ezt idén további három követi.

Dávid Kornél, az akadémia névadója kijelentette, tizenöt éve, az alapításkor az volt a cél, hogy folyamatosan előrébb lépjenek és az ország legjobb akadémiái közé kerüljenek. Hangsúlyozta: szeretnék, hogy ne csak a tömegesítés, hanem a minőség is jellemezze az itt folyó képzést.

Matus Gábor sportigazgató elmondta, jelenleg az akadémián 450 fiatallal foglalkoznak. Számukra tavaly több tornát szerveztek, és idén azt is szeretnék, hogy csapataik a nemzetközi mezőnyben is minél többet szerepeljenek.

A női szakágat vezető Zsolnay Gyöngyi elmondta, tavaly bővült női együttesekkel az akadémia, több kis egyesület részvételével jött létre a közös női szakág. Az első feladat a csoportok egységes elvek alapján történő rendszerbe foglalása lesz, és ezután kezdődhet el az a szakmai munka, amelyre a későbbiekben építeni lehet – fogalmazott. Hozzátette: jelenleg női területen tizenkét edzővel dolgoznak és tíz csapatot tudnak indítani.

A férfiszakágat vezető Peresztegi-Nagy Ákos arról beszélt, hogy tavaly az elért eredmények és a válogatott játékosok száma alapján a szövetség ranglistáján a negyedik-ötödik helyen állt az akadémia. Hat korosztályból négyben vettek részt alakulataik országos döntőn, Lévi Kevin és Fülöp Bence személyében pedig két korosztályos válogatottat is adtak – fűzte hozzá.

Mint mondta, idén elvárás a szakmai vezetés számára, hogy minden korosztályban országos döntőbe kerüljenek csapataik. U11, U12 és U14-es korosztályban akadémiai válogatottat alakítottak ki, amelynek heti szinten plusz egy edzést tartanak és ezeket az együtteseket egy korosztállyal feljebb is versenyeztetik. Arról is beszélt, hogy a 2015–2016-os idényben elindítják az NBI/B-ben az U23-as, U20-as és U18-as játékosokból álló csapatukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik