Kosár: Hanga aggódik, nélküle kijutunk-e a világbajnokságra

Vágólapra másolva!
2017.10.17. 09:57
Hanga Ádámnak nem tetszik, hogy a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) és az Európa legjobb tizenhat csapatát – így a magyar válogatott játékost is soraiban tudó Barcelonát – tömörítő Euroliga nem tud megegyezni, így az NBA-ben kosarazó sztárok mellett az Euroligában érintettek is kihagyhatják a közelgő világbajnoki selejtezőket.

„Hallottam, hogy [Ettore] Messina [az olasz válogatott szövetségi kapitánya és a San Antonio Spurs másodedzője – a szerző] szerint az edzőknek és a játékosoknak sincs beleszólása a FIBA és az Euroliga közti vitába – mondta Hanga Ádám az Onda Cero rádióállomás 4 Cuartos című műsorában. – Ez nem jelent jót számomra, mert lehet, az idén már nem játszhatok a válogatottban. Nem tudom, nélkülem sikerül-e kijutni a világbajnokságra. A kis országoknak roppant nehéz a helyzetük. Sajnos, nem tehetünk, tehetek semmit.”

A 28 éves bedobó hozzátette, Magyarországon nincs nagy pénz a kosárlabdában, pusztán a sportág iránti szeretet motiválja a játékosokat.

Hanga szerint az edzőknek és a játékosoknak össze kell fogniuk, hogy meghallgassák érveiket, s ne kelljen választani a klub és a válogatott között. „Ezt a nagy kosárnemzeteknek kellene kezdeményeznie. Ha én indítanék el egy folyamatot, mindenki az kérdezné, ez meg ki” – mondta Hanga.

A FIBA idén először rendez válogatott mérkőzéseket az idény közben, a mieink november 23. és 26. között Lengyelországgal és Koszovóval találkoznak a vb-kvalifikációban. A C-csoport negyedik együttese Litvánia. „Hallottam, hogy [Ettore] Messina [az olasz válogatott szövetségi kapitánya és a San Antonio Spurs másodedzője – a szerző] szerint az edzőknek és a játékosoknak sincs beleszólása a FIBA és az Euroliga közti vitába – mondta Hanga Ádám az Onda Cero rádióállomás 4 Cuartos című műsorában. – Ez nem jelent jót számomra, mert lehet, az idén már nem játszhatok a válogatottban. Nem tudom, nélkülem sikerül-e kijutni a világbajnokságra. A kis országoknak roppant nehéz a helyzetük. Sajnos, nem tehetünk, tehetek semmit.”

A 28 éves bedobó hozzátette, Magyarországon nincs nagy pénz a kosárlabdában, pusztán a sportág iránti szeretet motiválja a játékosokat.

Hanga szerint az edzőknek és a játékosoknak össze kell fogniuk, hogy meghallgassák érveiket, s ne kelljen választani a klub és a válogatott között. „Ezt a nagy kosárnemzeteknek kellene kezdeményeznie. Ha én indítanék el egy folyamatot, mindenki az kérdezné, ez meg ki” – mondta Hanga.

A FIBA idén először rendez válogatott mérkőzéseket az idény közben, a mieink november 23. és 26. között Lengyelországgal és Koszovóval találkoznak a vb-kvalifikációban. A C-csoport negyedik együttese Litvánia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik