Kosár Eb: Veszélyes csapatuk van a magyaroknak – Pau Gasol

Vágólapra másolva!
2017.09.07. 19:54
null
Ha Pau Gasol ezt mondja… (Fotó: Koncz György)
Évente több mint tizenötmillió dolláros kereset a San Antonio Spursben, két NBA-bajnoki cím a Los Angeles Lakersszel, egy világ-, három Európa-bajnoki arany, valamint két olimpiai ezüst a spanyol válogatottal. Ő Pau Gasol, az Eb kolozsvári csoportjának kétségkívül legnagyobb sztárja, aki 1111 dobott ponttal immár az Európa-bajnokság történetének legeredményesebb játékosa.

„Először is szeretném megköszönni mindenkinek a csarnokban a félidei ovációt és tapsot – mondta a mérkőzés után Pau Gasol, aki húsz ponttal és nyolc lepattanóval zárta az utolsó, mieink elleni csoportmeccset. – Szerencsés vagyok, mert remek csapattársakkal, remek edzőkkel dolgozhatom, és köszönöm nekik, hogy ennek a csapatnak részese lehetek. Természetesen nagyszerű érzés, hogy megdöntöttem ezt a rekordot, de nem ez a fontos, hanem a válogatottunk érdeke, eredményessége, és hogy együtt többet és többet érjünk el.”

PAU GASOL CSÚCSDÖNTÉSÉNEK PILLANATA




Az idősebbik Gasol fivér először játszott a magyar válogatott ellen, talán számunkra is megtiszteltetés, hogy Tony Parker rekordját éppen ellenünk döntötte meg. Szerencsére nem csak ezért volt jó véleménye a mieinkről.

„Veszélyes csapatuk van, keményen játszanak és nagyszerűen céloznak távolról, ezzel okoztak is gondokat nekünk – dicsérte a magyar válogatottat a spanyol sztár. – Ráadásul ezúttal nem is játszott Hanga Ádám, aki talán a legfontosabb játékosa az együttesnek. Mindent összevetve jó benyomást keltett a magyar csapat, és teljesen megérdemelten jutott tovább Isztambulba. Meglátjuk, mi történik vele ott.”

 

FÉRFI KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKSÁG

C-CSOPORT, 5. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 64–87 (10–22, 19–19, 17–19, 18–27)
Kolozsvár, 3180
néző. V: Maestre (francia), Zaschuk (ukrán), Krejic (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Wittmann 5/3, Perl 9/3, Vojvoda 10/6, Allen 5/3, Keller Á. 3. Csere: Ruják 3/3, Karahodzsics, Ferencz 17/15, Tóth N. 7/3, Eilingsfeld 5/3. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
SPANYOLORSZÁG: Rubio 6/6, Navarro 3/3, San Emeterio 5/3, M. Gasol 10, P. Gasol 20/6. Csere: Rodríguez 15/12, W. Hernangómez 15, Oriola 3/3, Sastre 2, J. Hernangómez 8, Vives. Szövetségi kapitány: Sergio Scariolo
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–8. 5. p.: 5–16. 8. p.: 8–18. 13. p.: 13–29. 15. p.: 18–30. 18. p.: 21–35. 24. p.: 31–45. 28. p.: 35–57. 32. p.: 55–60. 37. p.: 60–73.
MESTERMÉRLEG
IVKOVICS SZTOJAN értékelését itt találja.
SERGIO SCARIOLO, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya:
– Miután már kedden eldőlt, hogy elsőként jutunk tovább a csoportból, nehéz volt motivációt találni erre a mérkőzésre. A legfontosabb célunk az volt, hogy az Eb következő szakaszára még jobban felkészüljünk. Nem mindig védekeztünk kellő keménységgel, ám amikor kellett, jó döntéseket hoztunk, szereztünk néhány könnyű kosarat. Remek csapatuk van a magyaroknak, akik rengeteget fejlődtek, és teljesen megérdemelten léptek tovább a következő körbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik