Kosár: a Miskolci Egyetem és a TFSE diadalmaskodott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.16. 17:29
null
Fotó: Szilágyi Dénes (NKE)
Női fronton a TFSE, a férfiaknál a Miskolci Egyetem lett a 2017–2018-as MEFOB kosárlabda-bajnokság győztese.

 

Az idei évben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportközpontja adott otthont a MEFOB kosárlabda-bajnokság négyes döntőjének. A Ludovika Egyetemi Sportközpont életében ez történelmi torna volt, mivel a döntővel avatták fel a csarnokot. A rendkívül impozáns helyszínen a megméretés magas színvonalú, és rendkívül izgalmas mérkőzéseket hozott.

A nőknél a döntőt megelőzően a legnagyobb kérdést az szolgáltatta, meg lehet-e fogni idén a címvédő TFSE csapatát. Az erőviszonyok alapján erre a legnagyobb eséllyel a Budapesti Közgáz pályázott, míg a harmadik helyért a két vidéki egyetem, a Debrecen és a Szeged nagy csatájára volt esély. A papírforma a torna utolsó napjára beigazolódott, mivel a budapesti együttesek két győzelemmel döntőt, a vidékiek pedig két vereséggel bronzmeccset játszottak. A harmadik helyet végül a Szeged RSC szerezte meg, egy végletekig kiélezett, a védelmekre építő mérkőzésen 37–35-re verte meg a Debrecent. Az „aranycsata" végül nem hozta a várt izgalmakat, a TFSE 53–38-ra felülmúlta a Közgázt, és zsinórban negyedszer hódította el a végső győztesnek járó serleget.

MVP: Németh Alma (TFSE)
All Star: Németh Alma (TFSE), Karlócai Julianna (TFSE), Vári Zita (Szeged), Shirian Fatime (Közgáz), Göttlinger Anna (Debrecen)

Végeredmény:
Nők:
1. TFSE 6 pont
2. Közgáz 4
3. Szeged 4
4. Debrecen 3

Fotó: Szilágyi Dénes (NKE)
Fotó: Szilágyi Dénes (NKE)



A férfidöntőbe a TFSE, a BME-MAFC, a Miskolci Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem csapata jutott be. Az erőviszonyok alapján előzetesen megjósolhatatlan volt, melyikük lehet a végső győztes. Ennek megfelelően alakultak is a meccsek, hiszen két nap után körbeveréssel álltak a résztvevők.

Voltak nagy különbségű, sokpontos csaták, de akadt olyan is, amely a dudaszó pillanatában dőlt el. Az utolsó nap első összecsapásán a Miskolci Egyetem jól megszervezett védelemmel, és gyors, elsősorban középtávoli dobásokra épülő játékkal felőrölte a BME gárdáját (67–58). Az aranyról szőtt álmaihoz azonban még kellett, hogy a Nyíregyháza a legyőzze a TFSE-t. Ezt a szívességet meg is tette, szenzációs támadójátékot bemutatva, rengeteg triplát szerezve 86–65-re nyertek a szabolcsiak, így az egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Miskolci Egyetem csapata lett a MEFOB új kosárlabdabajnoka!

MVP: Lippai Szabolcs (Miskolc)
All Star: Lippai Szabolcs (Miskolc), Kopasz Márton (Miskolc), Jókai Mátyás (TFSE), Oláh Zoltán (Nyíregyháza), Mihalics Gábor (BME-MAFC)

Végeredmény:
Férfiak:
1. Miskolc 5 pont
2. Nyíregyháza 5
3. BME-MAFC 4
4. TFSE 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik