Kizárást ért a gyalázatos meccs, a bíró sem hitte el, amit lát - videók!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.24. 09:39
null
A játékvezető konzultál a két edzővel (Fotó: Steve Hardison)
Tennessee állam Középiskolai Sportszövetsége kizárta a rájátszásból a Riverdale és a Smyrna női kosárlabdacsapatát, miután mindkét gárda szándékosan vereségre játszott, és ezt a játékvezetői jegyzőkönyv is rögzítette.

A Riverdale és a Smyrna csapatánál egyaránt tisztában voltak azzal, hogy egy győzelem sokat rontana rájátszásbeli helyzetükön: a sikerrel az állami bajnok, országos szinten is a legerősebb gárdák közé tartozó Blackman „karmai” közé kerültek volna, míg a vereség megoldható feladat elé állította volna őket. A megoldás? Mindkét csapat vereségre játszott.

A The Tennessean beszámolója idézi a megdöbbent játékvezető hivatalos beszámolóját – ez alapján a sport meggyalázása folyt a kosárlabdapályán.

A jegyzőkönyv szerint a meccset végül „sikeresen elveszítő” (55–29 lett a végeredmény a Smyrnának, miután 30–25 után elkezdték komolyan venni a találkozót) Riverdale tizenkét-tizenhat büntetőt hagyott ki szándékosan. A Smyrna játékosai szándékosan nem hozták át a labdát a felezővonalon, illetve szándékos visszajátszásokkal adták át a kezdeményezés lehetőségét az ellenfélnek. A játékvezetőnek akkor lett elege az egészből, amikor a Smyrna játékosai önkosarat próbáltak dobni.

„Magamhoz rendeltem a két edzőt, és közöltem velük, nem fogják tovább gyalázni a kosárlabdát, elfogadhatatlan, hogy a játékosok önkosarakat próbálnak dobni” – idézi a jelentést a The Tennessean.

 

A játékvezetői jelentés alapján Tennessee állam középiskolai sportszövetsége (TSSAA) szigorú döntést hozott: kizárta mindkét csapatot a rájátszásból. Mindkét iskola 1500 amerikai dolláros pénzbírságot fizet, és tevékenységüket fokozottan figyelik a 2015–2016-os szezonban. A TSSAA és a két iskola igazgatója hétfőn ült le egyeztetni: a Riverdale és a Smyrna azt kérte, hogy a szövetség hatalmi szóval távolítsa el a két edzőt, de engedje részt venni a csapatokat a rájátszásban. A szövetség nemet mondott – kizárás az ügy vége.

„A játékosok is benne voltak , ők követtek el szándékosan hibákat, ők próbáltak önkosarat dobni. Nem vétlenek az esetben” – indokolt Bernard Childress, a TSSAA ügyvezetője.

A Riverdale igazgatója, Tom Nolan saját hatáskörben felfüggesztette edzőjét, Cory Barrettet a 2015–2016-os idény első két mérkőzéséről.

„Hatalmas szégyen ez, harmincöt éve vagyok az iskola alkalmazásában, és hasonló eset még nem történt. Borzasztó az üzenete annak, ami történt. A sport lényege pontosan az lenne, hogy megpróbálsz győzni” – mondta Nolan.

Nem ez volt az első különös mérkőzés februárban az amerikai középiskolai bajnokságban – a Bobb County–Brookwood mérkőzés 2–0-ra végződött. És itt szó sem volt csalásról!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik