Férfi kosárlabda: kiváló 3. negyed, legyőztük Portugáliát

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.20. 19:22
null
Kiváló harmadik negyedet produkált a magyar válogatott (Fotó: MTI)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott Európa-bajnoki-selejtezőn 65–52-re legyőzte Portugáliát Kecskeméten.

A magyarok másfél hete Portugáliában 58–38-as diadallal kezdték meg az Eb-selejtezőt, majd idehaza a grúzokat is legyőzték (74–73), vasárnap viszont kikaptak Csehországban (66–63). A válogatott legutóbb tíz évvel ezelőtt kezdte 2/1-es mérleggel az Eb-selejtezőt, és szerdán a Messzi István Sportcsarnokban jó esély kínálkozott a 3/1-re, mivel a portugálok mindhárom eddigi meccsükön kikaptak.

A portugálok kezdték jobban a találkozót hamar ötpontos előnybe kerültek, hét perc után azonban már 9–9 volt az állás, az első negyed végére pedig 16–15-re vezettünk.

A második negyed közepén előnybe került a magyar válogatott (27–25), Portugália azonban fordított és a szünetre kétpontos (30–32) előnnyel ment.

A harmadik negyed aztán fordulatot hozott, hamar egyenlítettünk, majd a 23. percben előnybe kerültünk, onnantól kezdve pedig nem engedtük ki a kezünkből a sikert, a negyed végére már tizenegy ponttal (53–42-re) vezettünk.

A záró negyedben teljesen elfáradni látszottak a portugálok, amit a magyar válogatott kíméletlenül kihasznált, a portugálok négy percig nem találtak be, a mieink azonban folytatták a pontgyártást, és végül 65–52-re nyertek.

A csoport másik szerdai mérkőzésén Csehország 86–67-re legyőzte Grúziát.

A magyar válogatott vasárnap Tbilisziben Grúzia ellen lép pályára.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 65–52 (16–15, 14–17, 23–10, 12–10)
Kecskemét 1800 néző. Vezette: Dragojevics (montenegrói), Cici (albán), Rodsand (norvég) MAGYARORSZÁG: THOMAS 12/3, WITTMANN 16/3, VOJVODA 7, Tóth N. 4, KELLER 14. Csere: Ruják, Tóth Á. 3, Ferencz, Eilingsfeld 3/3, Csorvási 4, Supola 2. Szövetségi kapitány: Sztojan Ivkovics
PORTUGÁLIA: Fernandes 9/3, Silva, Lima 2, Hallman 15/9, Fonseca 7. Csere: Balseiro 4, Guerreiro 5, Pinto 5/3, Soares 3/3, Quieroz 2, Ferreirinho, Barbosa. Szövetségi kapitány: Mário Palma
Az eredmény alakulása. 2. perc:
0–5. 4. p.: 7–5. 9. p.: 10–10. 14. p.: 18–21. 16. p.: 22–25. 17. p.: 27–25. 23. p.: 38–37. 27. p.: 48–39. 30. p.: 53–42. 34. p.: 63–42. 37. p.: 63–48

CSEHORSZÁG–GRÚZIA 86–67 (18–13, 21–17, 19–20, 28–17)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehország
43
1
303/2567
2. MAGYARORSZÁG
4
3
1
260/229
7
3. Grúzia
4
2
2
304/312
6
4. Portugália
4

4
233/303
4

 

A MAGYAROK TOVÁBBI PROGRAMJA
augusztus 24., Grúzia–Magyarország, Tbiliszi
augusztus 27., Magyarország–Csehország, Szolnok

A küzdelmek hét csoportban zajlanak, a hét győztes és a hat legjobb második jut ki a jövő nyári Európa-bajnokságra, amelynek helyszíne szeptemberben derül ki. Magyarország legutóbb 1999-ben szerepelt Eb-n.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik