Férfi kosárlabda: a Szolnok visszaléphet az Adria Ligától

Vágólapra másolva!
2012.09.01. 18:20
Még több mint egy hónap van hátra a férfi kosárlabdázók bajnoki rajtjáig, de máris kitört a balhé a Szolnoki Olaj KK és az MKOSZ között. Az elmúlt két évadban bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj KK ugyanis kilátásba helyezte, ha nem módosítják a versenykiírás 7/2-es pontját, akkor visszalép, s nem indul el az Adria Liga küzdelmeiben.
Tudni kell, hogy az Olaj KK az MKOSZ elnökségének jóváhagyásával a kontinens egyik legerősebb bajnokságában, az Adria Ligában indul el a következő évadban, ezért kihagyja az NB I A-csoportjának alapszakaszát, a küzdelmekbe pedig majd csak az úgynevezett középszakaszban kapcsolódik be. A szolnokiak most azért reklamálnak, mert az MKOSZ döntésének értelmében a középszakaszt csak a negyedik helyről, mindössze 3 ponttal kezdik, míg az alapszakaszban első 6, a második 5, a harmadik helyezett csapat 4 ponttal kezdi a középrájátszást. Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtikára így nyilatkozott a kialakult helyzetről. „Nem érzem, hogy a szolnoki klubot hátrányos helyzetbe hoztuk volna döntésükkel – válaszolta megkeresésünkre a főtitkár. – Az eredeti döntéssel ellentétben az Olajjal együtt nem hét, hanem hat csapat vesz részt a küzdelmekben, nem egy, hanem két fordulóban, oda-visszavágós alapon játszanak a csapatok. Képesnek tartom az Olajt, hogy mindegyik ellenfelét legyőzve megnyerje a középszakaszt, és ezzel a legjobb pozícióból várja a bajnoki rájátszást. Azt még el kell mondanom, hogy elnökségünk június hatodikán hozta meg, és ismertette döntését. A Szolnoki Olaj KK pedig ezt követően nevezett a bajnoki küzdelmekbe. Szerencsésebb lett volna, ha mindezt megelőzve reklamálnak a szolnokiak.”

„Nem tudjuk, hogyan sikerült mindezt kiszámolniuk az MKOSZ elöljáróinak – mondta Nyerges Zsolt, az Olaj KK elnöke. – Mi ezzel nem értünk egyet, sőt fel is vagyunk háborodva az elnökség döntésén. Nem akarunk előjogokat, csak annyit, hogy ne hátrányból induljunk a középrájátszásban. Mindegyik csapat kezdje nulla ponttal a középszakaszt. Igenis értékeljék azt, hogy csapatunk az Adria Ligában nemcsak a szolnoki klubot, hanem az egész magyar kosárlabdát képviseli. Azt a férfi szakágat, amelynek csapatai úgy félnek nemzetközi kupaszerepléstől, mint a tűztől.”

„Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy az Olaj KK a honi kosárlabda zászlóshajója, hiszen mi két éve egyetlen magyar együttesként neveztünk az EuroChallenge-kupára, amelynek tavalyi kiírásában már a legjobb négyig verekedtük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy óriási munkával és anyagi áldozatok árán a kupa döntőjét is megrendeztük, amelyről nagy elismeréssel szóltak a FIBA vezetői. Jó szereplésünkkel nemcsak magunknak, hanem egy másik magyar együttesnek, a Körmendnek is szabadkártyát biztosítottunk az EC új szezonjának küzdelmeire. Hétfőn elnökségi ülést tartunk Szolnokon, nem szeretnénk a döntésünk elébe menni, de elképzelhető, hogy visszalépünk az Adria Ligától” – jelentette ki Nyerges Zsolt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik