Férfi kosár NB I: az Atomerőmű zsinórban harmadszor nyert

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 21:06
null
(Fotó: Lang Róbert/Somogyi Hírlap)
A férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján a Kaposvár 79–63-ra legyőzte a Kecskemétet, míg az Atomerőmű 90–84-es sikert aratott az OSE felett.  

 

A Kaposvár az első negyed után még csak három ponttal vezetett, de a félidőre már 13 pontra nőtt az előnye, amelyet a meccs végéig még növelni is tudott, így könnyedén nyert a Kecskemét ellen.

A játéknap másik mérkőzésén az Atomerőmű két bajnoki siker után zsinórban a harmadikat is megszerezte. A hazaiak a félidőben már 13 ponttal vezettek, de a harmadik negyedet három ponttal elvesztették. Sőt, a végén aggódniuk is kellett, hiszen az utolsó negyedben az OSE visszajött hat pontra is, végül azonban a hazai csapat nyert 90–84-re.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I

KAPOSVÁRI KK–DUNA ASZFALT-DTKH KECSKEMÉT 79–63 (21–18, 21–11, 21–20, 16–14)
Kaposvár, 400
néző. V: Benczur, Goda, Boros T.
KAPOSVÁR:
M. Curry 12/6, KRNJAJSZKI 12, RIVERS 10/6, HENDLEIN 15/3, Jukic 8. Csere: Révész Á. 6, MILISZAVLJEVICS 11/3, Hock 3/3, Bogdán 2. Edző: Fekete Ádám
KECSKEMÉT:
Wittmann 8/6, THOMAS 18/12, Djeraszimovics 7, Kucsera, KARAHODZSICS 8. Csere: DRAMICSANIN 14/3, Horti 4, Pesakovics 4, Körmendi. Edző: Váradi Kornél
Az eredmény alakulása:
3. perc: 4–2. 7. p.: 15–4. 12. p.: 23–18. 18. p.: 40–27. 22. p.: 44–31. 27. p.: 51–44. 32. p.: 65–50. 38. p.: 72–58
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám:
– Nagyon küzdöttünk, a Szeged ellen sem volt gond ezzel, de most tudatossággal, eredményességgel és kevesebb hibával párosult. Tanulni kell az elmúlt meccsek hibáiból, tanultunk is belőlük, és nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy átléptük a saját árnyékunkat. Megyünk Pécsre, az ötödik meccsünk következik sorozatban két-három napos pihenőkkel, de kezdünk belerázódni. Köszönjük a szurkolóknak, hogy jó hangulatot teremtettek, nyilván annak köszönhetően, hogy a csapat végre úgy teljesített, amiként elvárható tőle.
Váradi Kornél:
– A Kaposvár végig kontrollálta a mérkőzést. Rosszul kezdtünk, majd az időkérés után sikerült átvennünk a vezetést. Mind támadásban, mind védekezésben rossz ritmusban játszottunk. Pont azok a dolgok csúsztak el, amelyeket korábban meg is beszéltünk. Reméljük, a következő találkozókon ezeket a hibákat ki tudjuk küszöbölni, ezen dolgozunk.

ATOMERŐMŰ SEOSE LIONS 90–84 (25–20, 26–18, 20–23, 19–23)
Paks, 250
néző. V: Győrffy P., Mészáros B., Török R.
ATOM:
Capers 12, VALERIO-BODON 12, Shepard 18, EILINGSFELD 10, JACKSON 27/3. Csere: Pajor 3/3, Gulyás M. 3/3, Kalmár 2, Velkey 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav
OSE:
C. Anderson 12/6, Bíró O. 7/3, ABELL 13, BAILEY 30/3, Anda. Csere: Hayes 11, Kucsora 5/3, Garamvölgyi 2, Morgan 4/3, Illés M. Edző: Sebastjan Krasovec
Az eredmény alakulása.
2. perc: 5–5. 7. p.: 14–16. 12. p.: 30–24. 17. p.: 45–35. 25. p.: 62–50. 28.p.: 69–56. 33. p.: 80–63. 36. p.: 86–74
Kipontozódott:
C. Anderson (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Az első félidőben nagyon jól játszottunk, és el is fáradtunk. A másodikban szívvel-lélekkel küzdöttünk. Lepattanózásban alulmaradtunk, és a gyors indításaink sem sikerültek, de a legfontosabb, hogy nyerni tudtunk.
Sebastjan Krasovec: – A Paks megmutatta, hogyan kell győzni ilyen szituációban. Nálunk foghíjas volt a védekezés néhány játékos hozzáállása miatt. Az ASE bizonyította, hogy a legerősebb hazai pályán.

AZ ÁLLÁS
1. Egis Körmend 1 1 93–72 1.000
2. Falco-Vulcano KC Szombathely 1 1 95–93 1.000
3. Naturtex-SZTE-SZEDEÁK 4 3 1 348–294 0.875
4. Atomerőmű SE 4 3 1 326–321 0.875
5. DEAC 3 2 1 240–230 0.833
6. Szolnoki Olajbányász 2 1 1 151–142 0.750
7. OSE Lions 2 1 1 162–160 0.750
8. Kaposvári KK 5 2 3 371–381 0.700
9. Sopron KC 3 1 2 243–263 0.667
10. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 4 1 3 296–323 0.625
11. Jászberényi KSE 3 3 214–260 0.500
12. Zalakerámia ZTE KK 0 0–0 0.0
12. Pécsi VSK-VEOLIA 0 0–0 0.0
12. Alba Fehérvár 0 0–0 0.0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik