Férfi kosár NB I: zsinórban harmadszor döntőben a Falco, várat magára a „házidöntő”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 19:41
A férfi kosárlabda NB I elődöntőjében a Falco megszerezte harmadik győzelmét a Szolnok ellen, így zsinórban harmadszorra is bejutott a bajnoki döntőbe. A másik párharcban még nem született döntés, hiszen a Pécs megakadályozta a Körmend döntőbe jutását.
GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE
GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE

 

A Falco zsinórban harmadszor jutott be a döntőbe, ám a legutóbbi két döntős párharcban alulmaradt. Most viszont a tavalyi vereségért „visszavágott” a szombathelyi csapat a Szolnoki Olajnak az elődöntőben. Az első két játékrész még szorosan alakult, majd a második félidőben nagyon könnyedén szerezte meg a harmadik győzelmét a Falco a párharcban.

A Körmend is harmadik győzelemért lépett pályára otthon a Pécs ellen, ám a vendégek megakadályozták a Vas megyei házidöntőt. A mérkőzést végig kézbe tartva harcolták ki a negyedik mérkőzést, amin hazai pályán egyenlíthetnek.

A Pécs tíz év után jutna ismét döntőbe, míg a Körmend amikor legutóbb a fináléba került, éppen a Falcóval csapott össze a 2007–2008-as idényben. Akkor a szombathelyiek örülhettek a végén.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–SZOLNOKI OLAJ KK 102–75 (28–24, 23–25, 26–10, 25–16)
Szombathely, 2800 néző. Vezette: Cziffra, Papp P., Török R.
SZOMBATHELY:
Govens 14/3, CURRY 17/12, VÁRADI 18/6, BRUINSMA 14, REDDIC 14. Csere: Tóth N. 10, Perl 4, Balmazovics 4, Bíró 5/3, Hódi, Körmendi 2, Verasztó. Edző: Gasper Okorn
SZOLNOK: Airington 12, PALLAI 18/6, Vojvoda 18/6, N. MILOSEVICS 16/3, Malesevics 9/6. Csere: Várbíró 2, Gilszki, Orbán, Balogh J. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–6. 7. p.: 22–12. 12. p.: 31–31. 16. p.: 39–39. 18. p.: 45–47. 20. p.: 51–49. 24. p.: 60–52. 27. p.: 68–55. 29. p.: 77–57. 35. p.: 89–67
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn: – Jár az elismerés, a tisztelet a Szolnoknak, mert a sok hiányzója ellenére is megnehezítette a dolgunkat. Idegesen kezdtünk, pedig a realitás a mi győzelmünket ígérte, de aztán belelendültünk, végül biztosan nyertünk. Közönségünk támogatása is kellett a döntőbe jutáshoz. Most készülünk a fináléra!
Dragan Alekszics: – Sok problémánk, sok hiányzónk volt – megérdemelten nyert a Falco. Az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk, de aztán kijött a két csapat közötti különbség. A csapatom hozzáállására és a fiatalok teljesítményére viszont büszke vagyok. Hosszú, fárasztó szezon végén vagyunk – majd meglátjuk, hogy mi sül ki a bronzmeccsből.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Falco javára


EGIS KÖRMEND–PÉCSI VSK-VEOLIA 72–87 (20–27, 17–23, 18–21, 17–16)
Körmend, 1800 néző. Vezette: Benczur, Minár, Nagy V.
KÖRMEND: Németh Á., Bradford 6, PRICE 24/9, Ferencz 9/3, HAMMONDS 16/3. Csere: Thames 3/3, CSORVÁSI 14, Takács. Edző: Matthias Zollner
PÉCS: PONGÓ M. 19/15, TAYLOR 28/9, ANTÓNI 10/6, Csirics 12/3, Horti 14. Csere: Wright 4, Demeter, Bíró L. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–6. 8. p.: 18–25. 13. p.: 25–27. 18. p.: 31–45. 23. p.: 43–56. 27. p.: 50–58. 34. p.: 58–68. 36. p.: 66–75

MESTERMÉRLEG

Matthias Zollner: – Sajnos, a mérkőzés nem úgy indult, ahogy elterveztük. Ötven pontot kaptunk az első félidőben, ami nagyon sok. Ilyen kezdés után nehéz befejezni a párharcot olyan ellenféllel szemben, amely kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Hétfőn nyerni szeretnénk Pécsen, ám ehhez védekezésben és támadásban is többet kell nyújtanunk.
Csirke Ferenc: – Maroknyi lelkes szurkolóink, akik elkísértek bennünket, sokat segítettek nekünk. Tisztelgek a körmendi szurkolók előtt is, ők végig sportszerűen a csapatukat buzdították. Mindenáron szerettünk volna még egy mérkőzést játszani hazai közönség előtt, örülök, hogy ezt a célunkat megvalósítottuk, sőt remélem, Körmendre is eljöhetünk még egyszer.

Az egyik fél harmadik győzeleméig tartó párharc állása: 2–1 a Körmend javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik