Férfi kosár NB I: elszenvedte második vereségét a Szolnok

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.12.07. 20:25
null
A Szolnoki Olaj legutóbb a címvédő Szombathelytől kapott ki az NB I-ben (Fotó: Nagy Balázs)
Nagy meglepetésre a Soproni KC hárompontos, 76–73-as győzelmet aratott a Szolnoki Olaj otthonában a magyar férfi kosárlabda NB I 9. fordulójában.

 

A szolnokiak már az első negyed végére négypontos hátrányban voltak (19–15), azonban a második játékrészben nagyot küzdve végül 36–34-nél fordítani tudtak, majd a szünetre 39–38-s hazai vezetésnél vonulhattak a felek.

A fordulás után a harmadik negyed megpecsételte a mérkőzés sorsát: a soproniak hamar fordítani tudtak, és 43–43 után egy 7–0-s szakasszal 51–43-ra húztak el, ahonnan igaz visszakapaszkodott a Szolnok, de az utolsó játékrész előtt így is hét pont volt a vendégek előnye.

Végül a Szolnok mindent megtett a fordításért, de volt, hogy a Sopron tíz ponttal is vezetett az utolsó 10 percben, így már csak az eredmény szépítésére volt ereje az Olajnak, amely 76–73-ra kapott ki. A bajnokságban legutóbb a Szombathely győzte le a szolnokiakat 82–69-re.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa E. J. Montgomery volt, aki 24 pontja mellett 9 lepattanót szedett és 2 asszisztot osztott ki.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
9. FORDULÓ

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–SOPRON KC 73–76
(15–19, 24–19, 16–24, 18–14)
Szolnok, 500
néző. V: Cziffra, Tőzsér, Pozsonyi
SZOLNOK: Pongó Máté 9/9, Pallai, Kovács P. 2, SZUBOTICS 20/3, CAKARUN 15. Csere: BADZIM 16/6, Taiwo, Cummings 4, Zsíros, Rudner 3, Gilszki 4. Edző: Gasper Potocnik
SOPRON: MCGILL 11/3, Myers 11, FORD 11, Sitku M., MONTGOMERY 24. Csere: Takács N. 3/3, DIGGS 12/9, Halász, Werner 2, Fazekas Cs. 2. Edző: Kosztasz Flevarakisz
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–10. 8. p.: 13–19. 14. p.: 23–26. 21. p.: 41–40. 25. p.: 43–51. 29. p.: 53–59. 34. p.: 62–67. 37. p.: 67–70. 40. p.: 71–73
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik: – A meccs előtt is azt mondtam, nem a legjobb időpontban fogadjuk a Sopront, ami meg is látszott a játékunkon. A fiúk kiadtak magukból mindent, mégsem sikerült nyernünk, mert gyengén védekeztünk, sok tiszta helyzetből eldobott kosarat kaptunk.
Kosztasz Flevarakisz: – Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz az elmúlt évadban ezüstérmes szolnoki csapat otthonában, mi viszont megoldottuk a feladatot. Ha megnézzük a statisztikát, a legtöbb mutatóban jobbnak bizonyultunk a hazaiaknál, így nyugodtan mondhatjuk, hogy megérdemelten nyertünk.

AZ ÁLLÁS
1. Falco KC Szombathely 11 11 1020–824 1.000 22
2. Szolnoki Olajbányász 10 8 2 822–767 0.900 18
3. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 10 7 3 767–782 0.850 17
4. DEAC-Tungsram 10 5 5 820–779 0.750 15
5. Kaposvári KK 10 5 5 806–811 0.750 15
6. Pécsi VSK-Veolia 10 5 5 839–860 0.750 15
7. MVM-OSE Lions 11 5 6 842–841 0.727 16
8. Hübner Nyíregyháza BS 11 5 6 937–983 0.727 16
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 9 4 5 748–736 0.722 13
10. Egis Körmend 9 4 5 752–756 0.722 13
11. Alba Fehérvár 10 4 6 863–907 0.700 14
12. Sopron KC 11 4 7 876–942 0.682 15
13. Zalakerámia ZTE KK 10 2 8 772–819 0.600 12
14. Atomerőmű SE 10 2 8 844–901 0.600 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik