Férfi kosár NB I: az összes párharc eldőlt, kialakult az elődöntő mezőnye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 19:57
A férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjében az összes párharc eldőlt már a 3. mérkőzés után, így kialakult az elődöntő mezőnye. A Körmend a Péccsel, míg a Falco a Szolnokkal fog összecsapni a döntőbe jutásért.

A Szolnoki Olaj–Atomerőmű mérkőzésen a paksi csapat kényelmes előnyt épített ki az első két negyedben, 14 pontos fölénnyel mehetett pihenőre a szünetben. A szolnokiak azonban a harmadik felvonásra összekapták magukat, és ledolgozták a hátrányukat. A hazaiak pechére alapemberük, Kovács Péter bokasérülést szenvedett, viszont ez sem hátráltatta őket a harmadik győzelmük megszerzésében, így végletekig kiélezett küzdelmet követően bejutottak a legjobb négy közé.Szolnoki Olaj–Atomerőmű mérkőzésen a paksi csapat kényelmes előnyt épített ki az első két negyedben, 14 pontos fölénnyel mehetett pihenőre a szünetben. A szolnokiak azonban a harmadik felvonásra összekapták magukat, és ledolgozták a hátrányukat. A hazaiak pechére alapemberük, Kovács Péter bokasérülést szenvedett, viszont ez sem hátráltatta őket a harmadik győzelmük megszerzésében, így végletekig kiélezett küzdelmet követően bejutottak a legjobb négy közé.

A négy meccs közül a legsimábban a Falco–KTE csata alakult, ahol a hazaiak esélyt sem adtak a kecskemétieknek, meglepően könnyedén jutottak a legjobb négy közé a rájátszásban. Az elsőként kiemelt Egis Körmend az első negyed kivételével az összesben dominált, és kiütötte a Sopront. A Pécs is megszerezte a harmadik győzelmét, amivel 2009 után ismét bejutott az elődöntőbe.

 

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I

NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

EGIS KÖRMEND–SOPRON KC 78–56 (13–21, 21–14, 24–16, 20–5)
Körmend, 1800
néző. V: Papp P., Praksch P., Farkas G.
KÖRMEND
: BRADFORD 10/6, Price 8/3, Ferencz 9/9, HAMMONDS 22/3, Delas 8
Csere: Thames 7/3, CSORVÁSI 9, Takács, Lajsz 2, Kiss M. 3/3, Kiss B., Oroszi
Edző: Matthias Zollner
SOPRON: Warner 8/6, Lemar 15, SUPOLA 12, WIGGINS 12/6, Gordon 3
Csere: Molnár 2, Dénes 4, Werner, Buzsáki, Élő
Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–13. 8. p.: 22–9. 13. p.: 20–28. 16. p.: 30–28. 18. p.: 43–32. 23. p.: 41–41. 27. p.: 54–43. 34. p.: 65–53. 37. p.: 73–54
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0
MESTERMÉRLEG

Matthias Zollner: – Úgy érzem, mindent egybevetve megérdemelten jutottunk az elődöntőbe. A Sopron nem tudta megismételni a legutóbbi mérkőzésünkön mutatott játékát, ám így sem volt könnyű dolgunk. A játékosok egy kicsit már fáradtak, ezért mindkét csapat teljesítménye hullámzó volt.
Sabáli Balázs: – Az volt a célunk, hogy megnehezítsük a Körmend dolgát, ez az első félidőben sikerült is. Jól kezdtük a meccset, ám amikor a Körmend ritmust váltott, elsősorban a mentális gátak miatt nem tudtunk felnőni a feladathoz. Játékosaim emberfeletti munkát végeztek azzal, hogy bejutottunk a playoffba.

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–KTE-DUNA ASZFALT 97–64 (23–18, 29–26, 22–8, 23–12)
Szombathely, 2550 néző. V: Cziffra, Kapitány, Török R.
SZOMBATHELY: GOVENS 17/12, PERL 18, BÍRÓ 12/12, BRUINSMA 11/9, Tóth N. 4
Csere: VÁRADI 10, REDDIC 17, Balmazovics 4, Hódi, Körmendi 2, Verasztó 2
Edző: Gasper Okorn
KECSKEMÉT: Wittmann 7/3, Green 6/6, Djeraszimovics 12, Dramicsanin 3, Karahodzics 9
Csere: MÉSZÁROS 14/12, Molnár M. 4, Dimics 9/3, Molnár D., Lukács , Plézer, Fülöp
Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–2. 8. p.: 15–11. 13. p.: 28–29. 18. p.: 46–37. 20. p.: 52–44. 24. p.: 61–49. 28. p.: 72–51. 34. p.: 85–59. 38. p.: 95–61
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0
MESTERMÉRLEG

Gasper Okorn: – Gratulálok a fiúknak, biztosan nyertünk, és köszönöm a szurkolóink támogatását. Az első félidőben 2–0-s előnyünk tudatában kicsit talán gyengébben védekeztünk, de a második félidei játékunkkal már nem volt gond.
Forray Gábor: – Sok sikert kívánok a folytatáshoz ellenfelünknek. Viszont jár a gratuláció a saját csapatomnak is, mert amíg bírtuk energiával, tartottuk a lépést – jó hozzáállással játszottak a fiúk. A hetedik helyen végeztünk, úgy gondolom, ez jó eredmény.

SZOLNOKI OLAJ–ATOMERŐMŰ SE 92–87 (23–27, 15–24, 31–18, 23–18)
Szolnok, 1000
néző. V: Győrffy, Tőzsér, Mészáros B.
SZOLNOK
: VOJVODA 14, Airington 10/3, RUDNER 11/6, N. MILOSEVICS 23, TÓTH Á. 15
Csere: Andric 2, Kovács P. 10, Malesevics 7, Frank
Edző: Dragan Alekszics
PAKS: KOVÁCS Á. 18/12, Faust 11, NORFLEET 30/18, EILINGSFELD 13/3, Henton 7/3
Csere: Jevtovics 8, Ruják A., Medve, Horváth K.
Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–11. 9. p.: 18–23. 14. p.: 31–32. 18. p.: 34–45. 24. p.: 47–59. 28. p.: 64–61. 34. p.: 77–76. 38. p.: 84–83
Kipontozódott: Faust (38. p.), Jevtovics (39. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0
MESTERMÉRLEG

Dragan Alekszics: – A playoff előtt tudtuk, hogy a Paks a középház egyetlen csapata, amely nagy játékerőt képvisel – ezt bizonyította a mostani és az előző két mérkőzésen is. Mi azonban mentálisan és fizikailag egyaránt fölé nőttünk, és óriási csatában sikerült kiharcolnunk az elődöntőbe jutást. Annak ellenére is, hogy sok a sérültünk és a „félkész” játékosunk, ráadásul most Kovács Péter is súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.
Dzunics Braniszlav: – Elismerésem a szolnoki csapatnak a találkozón nyújtott teljesítményéért és a továbbjutásért. Egyik meccsen sem játszottunk alárendelt szerepet, de a kritikus pillanatokban az Olaj jobban koncentrált. Azt is hozzá kell tennem, hogy kicsit jobb játék és kevesebb hiba kellett volna. Sajnos nem bírtuk a mérkőzések hajráját.

PVSK-VEOLIA–JP AUTO-JKSE 88–76 (21–21, 22–26, 25–18, 20–11)
Pécs, 1600 néző. V: Földházi, , Rácz Zs., Benczur
PÉCS: PONGÓ M. 8, TAYLOR 17, CSIRICS 15/3, BUDIMIR 28/3, HORTI 14/3
Csere: Wright 6, Demeter, Bíró L.
Edző: Csirke Ferenc
JÁSZBERÉNY: PITTS 19/6, RAKICS 17/15, Brbaklics 9/3, Czirbus 10, PANTELICS 13
Csere: Ruják B. 2, Kerpel-Fronius B. 6, Fekete V.
Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–6. 6. p.: 12–12. 13. p.: 23–25. 17. p.: 33–33. 23. p.: 47–52. 26. p.: 56–52. 33. p.: 75–65. 37. p.: 94–72
Kipontozódott: Pitts (33. p.), Brbaklics (35. p.), Pantelics (37. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0
MESTERMÉRLEG

Csirke Ferenc: – Fantasztikus volt a hangulat, most nagyobb az öröm annál, mint hogy szakmázzak. Maximálisan megérdemeltük a négy közé jutást, jó látni a harmincnyolc éves Andrija Csiricset, Pongó Mátét és a többieket a legjobb négy között.
Nikola Lazics: – A Pécs ezúttal is jobb volt, megérdemelten nyert. Az egész meccsen küzdöttünk, a harmadik negyed végéig bírtuk is, de utána kiütközött a fáradtság és jöttek a kipontozódások. Mindent összevetve büszkék lehetünk a szezonunkra.

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Egis Körmend–Pécsi VSK-Veolia
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Szolnoki Olaj KK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik