Férfi kosár NB I: az Alba már döntős, ellenfele még nincs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 19:56
A Körmend 89–53-ra kiütötte a Szolnokot a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének  4. mérkőzésén és mindent eldöntő mérkőzést játszhat vasárnap Szolnokon. A másik ágon az Alba Fehérvár szoros meccsen, idegenben győzte le 69–64-re a Paksot, ezzel bejutott a döntőbe.

KÖRMEND–SZOLNOKKÖRMEND–SZOLNOK

A harmadik mérkőzésen a szolnokiak vezetőedzője, Sztojan Ivkovics nem ülhetett le csapata kispadjára eltiltás miatt, a körmendi találkozón pedig a vasiakat irányító Teo Cizmic kényszerült erre a sorsa. Nem látszott meg edzőjük hiánya a hazaiakon, az első negyedben élesebbnek tűntek, de a Szolnok ekkor még tartotta magát a tripláival.

A második negyedben aztán beindult az MTE, és szigorított a védekezésén. Az Olaj ekkor rendre a palánk alatti embereit próbálta megjátszani, olyannyira eredménytelenül, hogy a játékrészben nem szerzett mezőnykosarat, és büntetőből is csak négyet értékesített. A Körmend ezzel szemben lendületes támadásokat vezetett, így már húszpontos előnnyel vonulhatott az öltözőbe (41–21).

A második félidőben, bár ponterősebben játszott az Olaj, mint előtte, nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez, sőt, még növelni is tudta előnyét a Körmend. Az utolsó etapra már csak a különbség maradt kérdéses, a Körmend kiütéses győzelemmel harcolta ki az ötödik mérkőzést, amelyet vasárnap rendeznek Szolnokon.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

EGIS KÖRMEND (4.)–SZOLNOKI OLAJ KK (1.) 89–53 (22–17, 19–4, 20–17, 28–15)
Körmend, 1900
néző. V: Földházi, Benczur, Győrffy
KÖRMEND: Petty 13/9, CHANNELS 14/6, McKinney-Jones 9/3, DICKERSON 19/3, DUINKER 18. Csere: FERENCZ 12/6, Tóth N. 2, Lakosa 2. Edző: Teo Cizmic
SZOLNOK: Vojvoda 7, Kovács P., Vrbanc 8/6, Milosevics 8, KELLER 8/3. Csere: Boriszov, Jones 8/6, Gregory 8, Zsíros 6/6, Rudner, Peringer. Edző: Sztojan Ivkovics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 11–4. 8. p.: 20–15. 17. p.: 35–17. 20. p.: 41–21. 24. p.: 53–28. 28. p.: 59–34. 30. p.: 61–38. 37. p.: 78–46. 39. p.: 87–50
MESTERMÉRLEG
Hencsey Tamás: Egyetlen edző sem képzelhet el ennél jobb, álomszerűbb játékot. Támadásban és védekezésben is kiválóan teljesítettünk, különösen a második negyed alakult hihetetlenül. A saját gyors játékunkat tudtuk játszani, megvoltak a gólpasszok, besegítések, pontos dobások – minden.
Sztojan Ivkovics: Sajnos mindkét irányítónkat nélkülöznünk kellett, ezért akadozott a támadójátékunk. Ami elszomorító, hogy a ziccereket is nagy hibaszázalékkal dobtuk. Az igazsághoz tartozik, hogy a Körmend ezúttal remekül védekezett. A kérdés az: mennyi erő és energia maradt a játékosokban vasárnapra?
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

A Fehérvár Pakson is nyerni tudott (Fotó: Molnár Gyula)
A Fehérvár Pakson is nyerni tudott (Fotó: Molnár Gyula)

PAKS–FEHÉRVÁR

A paksi kosárlabdacsapat nemcsak az elődöntőben való „életben maradásért” küzdött, hanem a háttérben azért is nagy munka folyik, hogy ne szűnjön meg a szakosztály. Az elődöntő negyedik mérkőzése előtti sajtótájékoztatón a klub vezetői bejelentették, hogy június végéig biztosított az ASE működése, de utána egy új, középtávú támogatói szerződést kell kötnie a további folytatás érdekében.

A találkozó eleje inkább a paksiak szája íze szerint alakult, bár nem dobtak jól, de Ryan Watkins és Eilingsfeld János támadópattanóinak eredményeként sokkal többször próbálkozhattak ellenfelüknél. Érdekesség, hogy az Alba annyira nem találta a ritmust az első tíz percben, hogy az előző meccs első negyedében szerzett 34 pontjával szemben most csak 13-ig jutott.

A második negyed elején két számjegyűre növelte előnyét az ASE, majd visszajött egy pontra a vendégcsapat, de nem tudott egyenlíteni, mert ismét beleerősítettek a hazaiak és a félidőre megint 10 pont lett közte (39–29).

A 25. percben már 14-gyel is vezetett a Paks, ekkor azonban a Dzunics-legénység 16–1-es futást produkálva fordítani tudott és egypontos előnnyel zárta a harmadik negyedet. A záró játékrészben felváltva vezettek a felek, igazán nagy előnyt egyik csapat sem tudott kiépíteni. Az utolsó percekben azonban hibátlanul dobott a Fehérvár, és bár nagyot küzdött az Atom, nem sikerült kiegyenlíteni a párharcot, így kiesett. Az Alba Fehérvár 2013 után jutott ismét bajnoki döntőbe.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ SE–TLI-ALBA FEHÉRVÁR 64–69 (20–13, 19–16, 9–20, 16–20)
Paks 1000
néző. V: Cziffra, Pálla, Söjtöry
PAKS: Dunn 8, Medve 8/6, Barnies 4, EILINGSFELD 7/3, WATKINS 13. Cs: Tóth Á. 1, ROBINSON 20/9, Kovács Á. 3/3, Will. Edző: Schmidt Béla
FEHÉRVÁR: Simon B. 6/3, MYLES 13/3, PEARSON 12, SPURLOCK 17/6, LÓRÁNT 9. Cs: Csorvási 4, Tóth P. 2, Markovics 6, Supola. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–0. 6. p.: 11–6. 12. p.: 25–15. 15. p.: 25–22. 18. p.: 29–28. 20. p.: 39–29. 25. p.: 47–33. 28. p.: 47–44. 30. p.: 48–49. 33. p.: 50–52. 37. p.: 57–58.
Kipontozódott: Pearson (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Schmidt Béla:
– Az összkép alapján megérdemelt az Alba győzelme és a továbbjutása is, sok sikert kívánok nekik a döntőben. A meccs egy részében jól játszottunk, vezettünk is, de a második félidőben a fehérváriak agresszívebben védekeztek, ezután már nehezebben találtunk fogást rajtuk. A végén kisebb fáradtságot is éreztem a csapatomon.
Dzunics Braniszlav: – Kiélezett mérkőzés volt, azt gondolom, mindkét együttes mindent beleadott és nem tartalékolt. A második félidő nekünk jobban sikerült, feljavultunk védekezésben és jobban kontrolláltuk a Paks támadásait és több lepattanót szedtünk.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Fehérvár javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik