Férfi kosár NB I: a ZTE óriási pofont adott a Szolnoki Olajnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 19:25
null
A szolnokiak képtelenek voltak megállítani a ZTE-t (Fotó: Szabó Miklós)
A címvédő Szolnok 30 pontos vereséget szenvedett Zalaegerszegen a férfi kosárlabda NB I szerdai rangadóján. Az utolsó negyedben csupán hat pontot dobó Tisza-partiak vasárnap kupadöntőt játszottak Budapesten, amelyet a Körmenddel szemben vesztettek el.

 

A ZTE pillanatnyi esélyt sem hagyott az Olajnak az NB I szerdai csúcsmérkőzésén, a szolnokiak harmincpontos vereséggel térhetnek haza. Az első kosarat a szolnokiak dobták, de nagyjából ennyi „örömük” volt a mérkőzésben: a ZTE fordított, és hamar két számjegyűre hizlalta a különbséget (16–5), igaz, a vendégek az első negyed végére közelebb jöttek.

A Zete egy 14–4-es rohammal indította a második negyedet, nagyszünetre tizenöt pontos fórt épített – az már itt látszott, hogy a szolnokiaknak nem osztottak lapot szerda este. Az Olaj a harmadik játékrész megnyerésével látótávolságba került ugyan (57–46), de ezt követően kiütés jött: a ZTE huszonegy ponttal nyerte meg a negyedik negyedet, amelyben az összeomló Szolnok csupán hat pontig jutott. A mérkőzés utolsó kosara a szolnoki Keller Ákos nevéhez fűződött – a vendégek alighanem rémálmaikban sem gondoltak arra, hogy ez csak arra jó, hogy csapatuk mínusz harminckettőről mínusz harmincra „jöjjön fel.”

A zalaegerszegiek hat kosarasa ért el tíz vagy több pontot, Darrin Govens (18 pont, 6 assziszt, 4 lepattanó), Djordje Pantelics (16 pont, 10 lepattanó) és James Kinney (15 pont, 7 lepattanó) bizonyult húzóembernek. A vendégek legponterősebb játékosa Jarrod Jones (16 pont, 9 lepattanó) volt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 18. FORDULÓ
ZALAKERÁMIA ZTE KK–SZOLNOKI OLAJ KK 84–54 (16–10, 26–17, 15–21, 27–6)

Zalaegerszeg, 1800 néző. V: Pálla Z., Győrffy P. A., Frányó P.
ZTE: KINNEY 15, GOVENS 18/6, MOHÁCSI 10/6, Kerpel-Fronius 10/6, PANTELICS 16/6. Csere: Gáspár 10/6, Czinger, Velkey 5/3. Edző: Bencze Tamás
SZOLNOK: Wittmann 7/3, Kovács P., Vojvoda 5/3, Milosevics 6/3, Gregory. Csere: Vrbanc 10/6, Burrell 6, Keller Á. 4, JONES 16. Edző: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–2. 4. p.: 10–2. 6. p.: 10–5. 7. p.: 16–5. 9. p.: 16–8. 12. p.: 21–12. 15. p.: 30–14. 18. p.: 36–20. 19. p.: 40–20. 22. p.: 42–31. 24. p.: 46–33. 26. p.: 53–40. 28. p.: 54–45. 33. p.: 64–50. 36. p.: 72–52. 38. p.: 84–52
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás:
– Nagyon boldog vagyok, egy olyan mérkőzést nyertünk meg, amelyre nagyon készültünk. A védekezésünk nagyszerűen működött, szinte minden támadási variációjukra tudtunk lépni. Megérdemelten győztünk, de egyáltalán nem volt olyan könnyű a meccs, mint ahogy a végeredmény mutatja. A 25-28. percig rendkívül éles volt a küzdelem. Alapvetően az volt a célunk, hogy hetven pont felett dobjunk, és kevesebbet kapjunk...
Pór Péter: – Az egész találkozón a ZTE akarata érvényesült. Úgy látszik, a vasárnapi kupadöntő benne maradt a társaságban, nem sikerült rendezni a sorokat. Ennél sokkal többre hivatott ez a társaság, és meg is fogja mutatni.

AZ ÁLLÁS
1. Atomerőmű SE 19 15 4 1616–1437 0.895
2. Zalakerámia ZTE KK 20 15 5 1595–1459 0.875
3. Szolnoki Olaj KK 19 14 5 1548–1391 0.868
4. TLI-Alba Fehérvár 19 13 6 1743–1483 0.842
5. Egis Körmend 19 12 7 1573–1471 0.816
6. Sopron KC 19 12 7 1564–1466 0.816
7. Falco KC Szombathely 19 10 9 1521–1525 0.763
8. Kaposvári KK 19 10 9 1557–1541 0.763
9. KTE-Duna Aszfalt 19 8 11 1397–1484 0.711
10. PVSK-PannonPower 19 7 12 1459–1538 0.684
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 20 6 14 1496–1644 0.650
12. MAFC 19 5 14 1544–1740 0.632
13. MARSO Nyíregyháza 19 4 15 1470–1678 0.605
14. JP-TOP COP Jászberény 19 3 16 1487–1713 0.579
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik