Férfi kosár NB I: A földön kell maradnunk – Tóth Ádám

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 07:16
null
Tóth Ádám (fehérben) Mandics érkezése előtt többször szóvá tette a csapat elavult játékát (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Kiss Annamarie)
Az idény előtt kinevezett David Dedek tíz vereség mellett csak hat győzelmet tudott felmutatni, így a 17. fordulóban már egy jól ismert arc, Andjelko Mandics irányította a DEAC-ot, amely az azóta lejátszott két meccsen a bajnokság első és második helyezettjét is legyőzte.

 

Nincs jobb formában lévő együttes mostanában a kosárlabda NB I-ben, de a honi csapatsportokban sem nagyon a DEAC-nál. Mondjuk, volt honnan fejlődni – a bajnokságban az első nyolc meccsből csak kettőt tudott megnyerni, és habár a következő hetekben valamivel eredményesebbek tudtak lenni, mégsem volt minden rendben a csapat háza táján.

„Az idény kezdeti szakaszában érezhető volt, hogy valami nem működik. Én szóvá is tettem, hogy az edző elavult sémákat akar ráerőltetni a csapatra, amelyek láthatóan nem működtek, nem ránk lettek szabva. Éppen emiatt sokszor megkaptam, hogy morgolódom, de szerintem természetes, hogy amikor a csapatnak nem megy jól, és nagy hibákat vél felfedezni az egyik rutinos kulcsjátékos, azt szóvá teszi” – mondta Tóth Ádám, a debreceniek centere a Nemzeti Sportnak, utalva az azóta már menesztett David Dedek munkájára. Az 51 éves szlovén szakembert tavaly júniusban nevezték ki vezetőedzőnek, januárra azonban elfogyott a levegő körülötte, jöhetett a váltás.

A pótlást házon belül oldották meg a hajdúságiak, a szerb Andjelko Mandics ugyanis addig az NB I/B Piros-csoportjában szereplő DEAC U23-at trenírozta, sőt korábban beugró edző is volt az első csapatnál.

 „Mandics előrelépésével olyan tréner irányít minket, akit nem ért különösebb meglepetés, jól ismeri a csapat gerincét, és ez abból a szempontból különösen fontos, hogy az első perctől tudta, mit szeretne velünk játszatni”  – mondta Tóth, aki maga is jól járt az edzőváltással, ugyanis visszakerült a kezdő ötösbe.

A válogatott magasembere és a DEAC is parádés formát mutat Mandics érkezése óta: előbb a tabella második helyén álló Szolnokot verték meg otthon meglehetősen simán (81–63), majd szombaton jött a listavezető Szombathely, amely szezonbeli második vereségét volt kénytelen elkönyvelni (75–81) – sorozatban 15 győztesen megvívott bajnoki után.

„Megvertük a bajnokság két legjobb csapatát, ez hatalmas fegyvertény, de a földön kell maradni és küzdeni a célunkért, a legjobb nyolc közé jutásért. Olyan bajnokságban, amelyben tulajdonképpen bárki megverhet bárkit, egy pillanatra sem lehet hátradőlni” – vázolta a távlati célt Tóth, aki az Olaj ellen tizennyolc perc alatt 12, a Falco-meccsen pedig húsz perc alatt 13 pontot tett a közösbe, ez azonban őt egy cseppet sem izgatja. – Harminchárom éves vagyok, sosem néztem a statisztikáimat, ez most sem változott, a lényeg, hogy nyerjen a csapat, én pedig arra figyelek, hogyan tudom a legtöbbet hozzátenni. Persze Mandics játérendszere kedvez nekem, de hogy ez mit takar pontosan, az maradjon a mi titkunk.”

AZ ÁLLÁS
1. Falco KC Szombathely 18 16 2 1583–1351 0.944 34
2. Szolnoki Olajbányász 17 14 3 1440–1251 0.912 31
3. Zalakerámia ZTE KK 18 12 6 1565–1458 0.833 30
4. Atomerőmű SE 18 11 7 1442–1425 0.806 29
5. Arconic-Alba Fehérvár 18 11 7 1614–1427 0.806 29
6. Sopron KC 18 10 8 1450–1380 0.778 28
7. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 17 9 8 1292–1321 0.765 26
8. Egis Körmend 18 9 9 1474–1548 0.750 27
9. DEAC 18 8 10 1403–1407 0.722 26
10. MVM-OSE Lions 18 7 11 1362–1493 0.694 25
11. Kometa Kaposvári KK 18 7 11 1461–1531 0.694 25
12. Budapesti Honvéd SE 18 5 13 1265–1388 0.639 23
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 18 4 14 1408–1494 0.611 22
14. Hübner Nyíregyháza BS 18 2 16 1291–1576 0.556 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik