Férfi kosár: Mostantól a spanyol bajnoki döntő a cél – Hanga

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.06. 12:53
Hanga Ádám kilenc pontot szerzett az FC Barcelona színeiben a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának utolsó fordulójában, melyben a spanyol csapat 86–82-re győzött az orosz Himki Moszkva ellen, de a rájátszásban nem lehet ott.

„Hazai pályán győzelemmel akartunk búcsúzni az Euroligától” – mondta az MTI-nek a magyar válogatott kosaras, aki elismerte, hogy – elsősorban rossz őszi játékuk miatt – nem érték el a céljukat az Euroliga mostani kiírásában, a folytatásban viszont már csak a spanyol bajnokságra koncentrálnak. „Hazai pályán győzelemmel akartunk búcsúzni az Euroligától” – mondta az MTI-nek a magyar válogatott kosaras, aki elismerte, hogy – elsősorban rossz őszi játékuk miatt – nem érték el a céljukat az Euroliga mostani kiírásában, a folytatásban viszont már csak a spanyol bajnokságra koncentrálnak.

„Egyértelmű célom, hogy a következő szezonban a rájátszásban szerepeljek a Barcelonával és ott minél tovább menjünk majd, de ahogy mondtam, mostantól a spanyol bajnoki döntő a cél” – fogalmazott.

Hanga a csütörtök esti mérkőzésen kilenc pontja mellett három lepattanót és két gólpasszt is elért. Csapata 11 győzelemmel és 19 vereséggel zárta a szezont az első számú kontinentális sorozatban, amivel a 12. helyen végzett.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 30. FORDULÓ
FC Barcelona Lassa (spanyol)–Himki (orosz) 86–82
(31–18, 23–27, 18–21, 14–16)
Legjobb dobók: Navarro 17, Huertel 14, Ribas, Koponen 12-12, ill. Gill 21, Sved, Jenkins 15-15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik