Kosár: Lóránt aláírt Fehérváron, megvan az első légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 18:02
null
Lóránt Péter (jobbra) Fehérváron folytatja (Fotó: Reviczky Zsolt)
Aláírta szerződését, az elkövetkező szezonban a TLI-Alba Fehérvárt erősíti az egyik legjobb honi kosaras, Lóránt Péter, valamint a kanadai irányító, Kenny Chery.

 

Dávid Kornél szakmai igazgató megjegyezte, komoly sikernek tartja, hogy Lóránttal és a már korábban bejelentett fiatal tehetséggel, Filipovics Márkóval sikerült megállapodni.

„Úgy gondolom, ez nagy lépés azon az úton, amelyen a folytatásban is haladni szeretnénk. A cél az, hogy a csapat visszakerüljön arra a helyre, ami valóban megilleti, s ahova várja mindenki – idézi Dávid Kornélt az albakosar.hu. – Az igazolások folytatódnak, ma került aláírásba a kanadai születésű, ám az amerikai Baylor University együttesétől érkező irányító, Kenny Chery szerződése. Ő fontos láncszeme lehet a formálódó csapatnak, reményeink szerint beváltja a hozzá főzött reményeket. A keret természetesen még nem végleges, még keressük a további láncszemeket. Mindhárom új játékosnak kulcsszerepet szánunk, a hazaiak közül Filipovics az utánpótlásban, Lóránt a felnőtteknél már bizonyított, elképzeléseink szerint példaképek lesznek Fehérváron. Azon dolgozunk, hogy szeptemberre véglegessé váljon a keretünk, komplett csapattal fejezzük be a felkészülést és vívjuk a bajnokság előtti utolsó edzőmeccseket."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik