Férfi kosár: Hanga klubja is megrendezné a szezonzáró tornát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 11:03
Hanga Ádám klubja, a Barcelona is bejelentkezett a spanyol kosárlabda-bajnokság szezonzáró minitornájának megrendezésére.

A bb1.hu portál tájékoztatása szerint az éllovas katalán csapat a hatodik Gran Canariával és a 11. helyen álló Andorrával van versenyben a lebonyolításért.

Az első osztály 18 klubja a múlt kedden állapodott meg abban, hogy a koronavírus-járvány miatt március elején, 23 forduló után félbeszakadt pontvadászatot csak a tabella első 12 együttese folytatja (a többiek számára véget ért az idény, de egyikük sem esik ki a második vonalba). A 12 gárda – sorrendben a Barcelona, a Real Madrid, a Zaragoza, a Tenerife, a Bilbao, az Andorra, a Valencia, a Baskonia, a Málaga, a Burgos, a Gran Canaria és a Badalona – két hatos csoportban vív körmérkőzéseket, majd az első két-két együttes jut tovább az elődöntőbe, ennek győztesei pedig a fináléba. A liga közölte, ha a válság miatt május 31-ig nem sikerül elindítani a minitornát, akkor idő előtt véget ér a szezon, és nem hirdetnek bajnokot.

A március 8-i leálláskor Hanga Ádám csapata 19 győzelemmel és 4 vereséggel vezette a tabellát, megelőzve a címvédő Real Madridot (18/5).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik