Férfi kosár Euroliga: bajnokhoz méltó formában az Olympiakosz

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 00:27
A kontinens legrangosabb kosárlabda-bajnokságában, a férfi Euroligában pénteken négy mérkőzéssel lezárult az alapszakasz csoportkörének nyolcadik fordulója. A C-csoportban a címvédő Olympiakosz Litvániában fektette két vállra az eddig remeklő Zalgirist, a Real Madrid pedig gyakorlatilag a Fenerbahce legyűrésével megnyerte az A-jelű „halálcsoportot”. A Siena jó sorozata is kitart, viszont a Málagáé megszakadt, így a B-csoportban még mind a három nagycsapatnak van esélye megcsípni az első helyet. A mezőny egyetlen veretlenje, a Barcelona két legnagyobb ásza nélkül döngölte földbe a Besiktast Törökországban. Nézzük az összes fontosabb tudnivalót a játéknapról!

Az A-csoport – és talán az egész forduló legnagyobb rangadóján – a Real Madrid a Fenerbahcét fogadta, mely az újra egészséges Bo Mccalebbel érkezett a spanyol fővárosba, és vezetett is egy félidő után, méghozzá három ponttal. A fordulás után viszont mintha másik mérkőzés kezdődött volna, melyet a 18 pontos Mirotic, illetve a 12 pontos, 10 lepattanós dupla duplát szállító Marcus Slaughter főszereplésével simán nyert meg Pablo Laso legénysége a fásulttá váló törökökkel szemben. A Realt nagyon nehéz lesz a maradék két fordulóban letaszítani az első helyről a hatosban, az Ülkerre pedig nagy pozícióharc vár még, de David Andersenék is biztos résztvevői már a Top 16 küzdelmeinek.

A B-jelű szextettben a hatos győzelmi szériával rendelkező Málaga látogatott a zsinórban négy győztes mérkőzést abszolváló olasz sztárcsapat, a Siena otthonába, de a várt kiegyenlített harc elmaradt, igen könnyedén lépett túl riválisán a Monte Paschi, melynek legjobb játékosa, Bobby Brown mindösszesen 5 pontig jutott, így másoknak kellett betolni a sienaiak szekerét a célba. A hazaiaknál nyolc ember jutott el legalább 7 dobott pontig, ami elég ritka ebben a versenysorozatban, míg az andalúzoknál az élete meccsét játszó, 29 ponttal záró Luka Zoricon kívül senki sem nyújtotta azt, amit elvárnának tőle, bár a másik horvát, Krunoslav Simon (16 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) statisztikái legalább tetszetősre sikeredtek.

A C-csoportban is két jó formában lévő alakulat nézett farkasszemet egymással, s érdekes módon itt sem alakult ki szoros végjáték, a sorozatban ötödször nyerő Olympiakosz ráadásul majdnem végrehajtotta azt a csodát, hogy annyival verte idegenben a litván bajnokot (18 pont), mint amennyivel kikapott öt héttel korábban hazai környezetben. Végül ez a bravúr nem jött össze, de a 16 pontos, 6 gólpasszos Szpanulisz fémjelezte címvédőnek így is legalább az esélye megmaradt a csoport megnyerésére, a sok apróbb sérülést kúráló baltiak pedig behúzták a kéziféket a biztos továbbjutás tudatában.

A D-jelű hatosban a nap negatív meglepetését élhette meg az, aki a Besiktas–Barcelona derbit választotta péntek esti kikapcsolódásként, hiszen a Navarro és Mickeal nélkül elutazó katalánok kis túlzással porig alázták a már szintén biztosan továbblépő Besiktast, mely nem akart nagy bravúrt bemutatni, inkább csak túl akarta élni az estét. A 18 pontja mellé 6 lepattanót is begyűjtő Gasper Vidmar személyében egy olyan embere volt az isztambuli alakulatnak, aki akart kosarazni, a másik oldalon a fiatal titánok (Abrines, Hezonja, Todorovics) mélyvízbe dobása mellett az idei legjobbját nyújtó Joe Ingles (22 pont, 7-ből 7 mezőnyből, benne 4-ből 4-es triplázással és 4-ből 4 büntetővel) jelentett üde színfoltot.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
PÉNTEKI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Real Madrid–Fener Ülker 77–61
B-CSOPORT
Montepaschi Siena–Unicaja 91–72
C-CSOPORT
Zalgiris Vilnius–Olympiakosz 63–77
D-CSOPORT
Besiktas–Barcelona 48–78

A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A- CSOPORT          
1. Real Madrid (spanyol) 8 6 2 671–602 14
2. Panathinaikosz (görög) 8 5 3 602–589 13
3. Kimki Moszkva (orosz) 8 5 3 603–603 13
4. Fenerbahce (török) 8 4 4 595–600 12
5. Mapooro Cantu (olasz) 8 2 6 563–583 10
6. Union Olimpija (szlovén) 8 2 6 588–645 10
B-CSOPORT          
1. Maccabi Electra (izraeli) 8 6 2 643–573 14
2. Unicaja (spanyol) 8 6 2 602–590 14
3. Montepaschi Siena (olasz) 8 5 3 688–641 13
4. Alba Berlin (német) 8 4 4 597–596 12
5. Chalon-Sur-Saone (francia) 8 2 6 612–654 10
6. Prokom Gdynia (lengyel) 8 1 7 536–624 9
C-CSOPORT          
1. Zalgiris Kaunas (litván) 8 6 2 666–575 14
2. Olympiakosz (görög) 8 6 2 622–594 14
3. Anadolu Efes (török) 8 5 3 609–578 13
4. Milan (olasz) 8 3 5 614–618 11
5. Caja Laboral (spanyol) 8 2 6 561–632 10
6. Cedevita Zagreb (horvát) 8 2 6 593–668 10
D-CSOPORT          
1. FC Barcelona Regal (spanyol) 8 8 631–491 16
2. CSZKA Moszkva (orosz) 8 7 1 618–562 15
3. Besiktas (török) 8 4 4 561–597 12
4. Partizan Beograd (szerb) 8 2 6 574–612 10
5. Brose Baskets (német) 8 2 6 586–650 10
6. Lietuvos Rytas (litván) 8 1 7 538–596 9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik