Férfi kosár Euroliga: a Maccabi simán legyőzte Hangáékat

KEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HUKEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HU
Vágólapra másolva!
2019.01.18. 00:01
Hanga Ádámmal a soraiban 99–83-as vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Euroligában a Barcelona a Maccabi Tel-Avivtól.

A Barcelona szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt kapott ki utoljára, azóta a soron következő kilenc meccsüket (ebből ötöt az Euroligában) kivétel nélkül megnyerték. Remek formában utaztak tehát a katalánok a velük épp ellentétes mérleggel álló Maccabi otthonába, ám hiába a nagy sorozat és az izraeliek eddigi nem túl fényes szereplése, ennek a meccsnek mégsem volt egyértelmű favoritja a Barca. A Maccabi ugyanis hazai pályán sosem könnyű ellenfél, akiknek a múlt heti, CSZKA elleni bravúros idegenbeli győzelmük is árulkodó volt, Szferopulosz mesterrel ez már nem az a tel-avivi csapat, mint volt a szezon elején.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Jobban is kezdtek a hazaiak, 9-2 után viszont a Barca is rendezte a sorokat, 23-20-as állásnál vonultak az első kisszünetre a csapatok. A folytatásban aztán már a Maccabiról szólt minden, a sárgák elképesztő második negyedet produkáltak. Összeállt az izraeliek védekezése, kintről pedig szinte minden sült nekik, DiBartolomeo vezetésével összesen 8 triplát süllyesztettek el ebben a játékrészben. Hangáék erre az elején még feleltek néhány duplával ugyan, később viszont már ezek is elmaradtak, így a házigazdák 34-15-re nyerték meg a játékrészt, félidőben már 57 pontnál tartottak és 22 egységgel vezettek. Fordulás után sem lassított a Maccabi, egy újabb 14-0-s rohammal 78-40-re módosult az állás, csaknem kétszer annyi pontot szereztek tehát ekkor az izraeliek, mint a Barca. Innentől már csak a becsületükért küzdöttek a katalánok, ezt viszont szépen tették, hiszen 20 megválaszolatlan pontot szerezve még majdnem meccset is csináltak ebből a gálából.

A kezdőként pályára lépő Hanga Ádám sem segíthetett ezúttal a Barcelonán, válogatottunk kiválósága 19 perc alatt 6 pontig (5/2 dupla, 3/2 büntető) jutott, leszedett 3 lepattanót, adott 2 gólpasszt, eladott 2 labdát, valamint beütött 2 és kiharcolt 3 faultot, ami 6 indexpontot eredményezett számára.

A Maccabi legjobb dobói: Black 16, O'Bryant 15/9, Wilbekin 15/6, DiBartolomeo 14/12, Tyus 11
A Barcelona legjobb dobói: Ribas 13/9, Oriola 12/6, Heurtel 11/6, Pangos, Smits 10/6-10/6

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Barcelona (spanyol) 99–83

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik