Férfi kosár Eurochallenge: szoros hajrában Olaj-vereség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 19:51
null
Dragan Alekszics csapata nem tudott fordítani (Fotó: Pozsonyi Zita, archív)
A férfi kosárlabda EuroChallenge negyeddöntőjének első meccsén a Szolnoki Olaj jól kezdett az észt Tartu vendégeként. Első öt triplakísérletéből mind az ötöt értékesítette, utána viszont fokozatosan visszaesett a játéka. Az utolsó negyedben feltámadt, szorossá tette a meccset, de végül 87–83-ra kikapott.

 

A férfi kosárlabda EuroChallenge negyeddöntőjében a két győzelemig tartó párharc első meccsének első percében az Észt Kupa-győztes Tartu két gyors kosárral 4–0-ra vezetett a sérült Báder Mártont nélkülöző Szolnoki Olaj ellen.

A magyar bajnok ezt követően azonban félelmetes dobóformát mutatott. Első öt triplakísérletéből mind az öt a gyűrűbe talált. Háromszor Vojvoda Dávid, egyszer-egyszer pedig az amerikai Justin Holiday és Radenko Pilcsevics volt eredményes kintről. A Szolnok nyolc ponttal, 17–9-re meglépett, ezt követően azonban magára talált a hazai csapat, és egy sorozatnak köszönhetően az első szünet előtt egy pontra felzárkózott, tíz perc után 23–22-re vezetett az Olaj.

A Tanel Kurbas vezérelte Tartu a második negyed rögtön fordítani is tudott. A Szolnok 31–28-as hazai vezetést követően a palánk alatt jól játszó Lóránt Péter két duplájával 32–31-re még fordított, ezután viszont látványosan megtorpant. A Tartu produkált egy 11–0-s időszakot, ami a teljes mérkőzés szempontjából döntő jelentőségű volt.

Nem sültek már úgy a szolnoki triplák, mint a meccs elején, a kezdeti 5/5-ös mutató 12/6-osra változott, miközben a védekezés sem volt kellően hatékony. A félidőben már 47–35-re vezetett a Tartu.

A harmadik negyedben az volt a nagy eredmény a szolnokiaktól, hogy tíz ponton belülre tudtak kerülni, 59–51-nél már nyolc pont volt a különbség, de a játékrész vége ismét a hazaiaké volt, 66–54-re vezettek az utolsó játékrész előtt.

A negyedik negyedben a Szolnok képes volt egy újabb, a korábbinál is nagyobb feltámadásra. A meccs végére formába lendülő szerb Sztrahanja Milosevics, illetve Vojdvoda és Lóránt pontjaival 74–69-re zárkózott az Olaj. Ezután 75–69-nél ziccert is rontott a magyar csapat, később mégis tovább csökkentette hátrányát, két perc húsz másodperccel a vége előtt 77–73-nál már csak négy volt közte.

Sőt az Olaj labdát szerzett, de Holiday dobása lejött a gyűrűről, a vendégek a másik oldalon betaláltak, majd 78–73-nál az amerikai légiós kiszorított helyzetből sem talált a gyűrűbe, ezzel pedig tulajdonképpen eldőlt a meccs. Annak ellenére, hogy a Szolnok még háromszor is betalált, Vojvoda két triplája után pedig egyetlen pont is volt a különbség (82–81), a Tartu 87–83-ra győzött (az utolsó másodpercekben 85–83-nál leszédült Vojvoda triplakísérlete).

A második meccset Szolnokon rendezik csütörtökön, ha az Olaj egyenlíteni tud, akkor jövő kedden lesz a mindent eldöntő harmadik találkozó.

FÉRFI KOSÁRLABDA, EUROCHALLENGE
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

TARTU UNIVERSITY ROCK (észt)–SZOLNOKI OLAJ KK 87–83 (22–23, 25–12, 19–19, 21–29)
Tartu, 2300 néző. Vezette: Calik (lengyel), Kovacevic (német), Rohacky (osztrák)
TARTU: Peciukevicius 13/3, Kurbas 19/9, Dorbek, Talts 4, Dylis 14/6. Csere: Kriisa 13/9, Simpson 7/3, Toome 5/3, Eichfuss 6, Doronin 6/6
SZOLNOK: Pilcsevics 6/6, Vojvoda 22/18, Holiday 18/9, Milosevics 10/3, Lóránt 23/6. Csere: Ivosev, Simon B. 2, Rakics 2, Keller Á.
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–0. 5. p.: 7–14. 9. p.: 16–23. 12. p.: 29–23. 15. p.: 31–32. 18. p.: 42–32. 23.p.: 53–38. 28. p.: 59–51. 32. p.: 72–55. 35. p.: 74–69. 40. p.: 82–81
Kipontozódott: Talts (37. p), Holiday (40. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Tartu javára

További eredmények: Royal Gaziantep (török)–Cmoki Minszk (fehérorosz) 59–58, Ural Jekatyerinburg (orosz)–Triumf Ljuberci (orosz) 72–80, Grissin Bon Reggio Emilia (olasz)–Krasznije Krilja Szamara (orosz) 75–63

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik