Férfi kosár EuroChallenge: dobogóra vágyik a Szolnok Bolognában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 16:56
A Szolnoki Olaj eredményesebben szeretné megvívni a férfi kosárlabda EuroChallenge bolognai négyes döntőjének pénteki és vasárnapi mérkőzéseit, mint 2012-ben Debrecenben, ahol a negyedik helyen zárt.

Tóth Zoltán ügyvezető kedden a klub és az önkormányzat szolnoki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a csapat már szerdán reggel útnak indul repülőgéppel Olaszországba, az idei négyes döntő színhelyére. A megérkezés napjára az együttes nem kapott edzéslehetőséget, az első tréninget csütörtök délután tarthatják a PalaDozza csarnokban.Tóth Zoltán ügyvezető kedden a klub és az önkormányzat szolnoki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a csapat már szerdán reggel útnak indul repülőgéppel Olaszországba, az idei négyes döntő színhelyére. A megérkezés napjára az együttes nem kapott edzéslehetőséget, az első tréninget csütörtök délután tarthatják a PalaDozza csarnokban.

Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere, a hazai sportági szövetség elnöke a magyar kosárlabdázás utóbbi években elért egyik legnagyobb eredményének minősítette, hogy az Olaj 2012 után ismét bejutott az Eurochallenge fináléjába. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy ebben a sportágban nagyon nehéz még az európai élmezőnybe is bekerülni, erre csak azok a klubok képesek, amelyekben kiváló szakmai munka folyik, és a működtetés pénzügyi feltételeit hosszú távon biztosítani tudják.

„Bízom benne, hogy nemcsak a szolnokiak, hanem a kosárlabdát szerető minden magyar együtt szurkol majd a gárdának, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozza ki magából” – fogalmazott. Jelezte: a szurkolók bolognai utazásához a klub mellett az önkormányzat is hozzájárul anyagilag.

Dragan Aleksic vezetőedző azt mondta: az Eurochallenge négyes döntőjébe kerülés hatalmas siker, és bizonyítéka annak, hogy a klub vezetése nem elégedett meg a 2012-es eredménnyel, hanem elkötelezett az évekre szóló magas szakmai munka mellett.

A Tisza-partiak az elődöntőben az orosz Ljubercivel csapnak össze pénteken 18 órakor. Ezt követően 20.30 órától a házigazda Reggio Emilia a török Gaziantep csapatával találkozik. Vasárnap a két vesztes a harmadik, a két győztes az első helyért mérkőzik.

Két éve a debreceni négyes döntőben az Olaj előbb a későbbi tornagyőztes török Besiktastól kapott ki 64–60-ra, majd a harmadik helyért éppen a Ljubercivel szemben maradt alul 94–87-re.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik