Férfi kosár Ek: nem bírt el lett ellenfelével a Körmend

T. I./MTIT. I./MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 20:43
null
Az utolsó negyedet 15 ponttal bukta el a Körmend (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/EgisKormendOfficial/" target="_blank">Facebook</a>)
Az Egis Körmend hazai vereséggel kezdte a férfi kosárlabda Európa-kupa második csoportkörét. A magyar együttes a lett Ventspilstől kapott ki kereken húsz ponttal 76–96-ra. A Körmend ugyan jól kezdett, s még a nagyszünetben is vezetett három ponttal, a találkozó második fele – különösképpen a hajrája – a vendégcsapatnak alakult jobban.

A Körmend két hete négy győzelemmel és két vereséggel lépett tovább a csoportkör első szakaszából, míg a Ventspils mind a hat mérkőzését megnyerte. A balti együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte az idényt, ahol szeptemberben idegenben és otthon is kikapott a Szombathelytől, így a magyar bajnok jutott fel a főtáblára, míg a letteknek be kellett érniük az EK-val.

Matthias Zollner vezetőedző csapata – amely tíz forduló után 7/3-as mérleggel harmadik az NB I-ben – jól kezdett, az első negyedet kilenc ponttal megnyerte, utána azonban a vendégek ritmust váltottak, és a nagyszünetig három pontra megközelítették a Körmendet.

A második félidőben már egyértelműen a lett csapat akarata érvényesült, a vendégek a 25 pontig jutó Janis Kaufmanis vezérletével végül simán győzték le a vasiakat.

A Körmend egy hét múlva az ukrán BC Kijevhez látogat.

A második csoportkör négy kvartettjéből az első és második helyezettek jutnak tovább a negyeddöntőbe.


KOSÁRLABDA

FÉRFI EURÓPA-KUPA, 2. CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
K-CSOPORT

EGIS KÖRMEND–BK VENTSPILS (lett) 76–96 (29–20, 15–21, 17–25, 15–30)
Körmend, 1100 néző. V.: H. Bijedic (bosnyák), M. Vuckovic (szlovén), M. Spanic (szlovén)
KÖRMEND: Turner 14, Németh Á. 2, EDWARDS 17/6, VARNADO 29/9, Taylor 7
Csere:
Ferencz, Durázi 3/3, Kastrati 4
Edző:
Matthias Zollner
VENTSPILS:
Shorts 13/3, Gluditis 3/3, BERZINS 13/9, LUTHER 14/6, Cavars 8
Csere:
KAUFMANIS 25/15, Zakis 9, Vitols, Gulbis 9/3, Jaunzems 2
Edző: Arturs Visockis-Rubenis
Az eredmény alakulása. 3. p.:
7–9. 6. p.: 20–15. 8. p.: 27–15. 12. p.: 29–25. 16. p.: 35–34. 18. p.: 42–41. 23. p.: 50–45. 27. p.: 57–62. 33. p.: 63–65. 35. p.: 71–76. 38. p.: 73–86
További eredmény:
Landstede Zwolle (holland)–BC Kyiv Basket (ukrán) 68–77
MESTERMÉRLEG

Matthias Zollner:
- Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, ami be is bizonyosodott. Azt terveztük, hogy keményen és agresszíven fogunk majd védekezni, ami az első félidőben sikerült is, de a másodikban már sok hibát vétettünk. Rossz százalékkal dobtuk a hárompontosokat, az ellenfél ebben is jobb volt.
Arturs Visockis-Rubenis:
- Nagy volt a nyomás mindkét csapaton, mindenki a győzelemre törekedett. A védekezésre nagy hangsúlyt helyeztünk, mert tudtuk, hogy csak akkor lesz esélyünk, ha keményen és agresszíven teljesítünk ezen a területen. Úgy érzem sikerült jól felkészülnünk a találkozóra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik