Férfi kosár Ek: kikapott, így nem juthat tovább a Szolnok

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.02.03. 22:58
null
Stanley Burrell (balra) ezúttal is remekül játszott a Sassari ellen, de ez kevés volt a sikerhez (Fotó: Max Turrini/DinamoBasket)
A Szolnok kikapott az olasz Sassari vendégeként a férfi kosárlabda Európa-kupa középszakaszának ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy nem juthat tovább csoportjából.

 

A magyar bajnok fennállása során először jutott be a második számú európai kupasorozat középszakaszába, amelyben 1/3-as győzelmi mérleggel állt, és egyetlen sikerét éppen a Sassari ellen aratta a nyitó körben. A 2/2-nél tartó olasz bajnokot a visszavágás vágya mellett az is fűthette, hogy jó esélyekkel pályázott még a nyolcaddöntőbe jutást jelentő első két hely elérésére.

Pór Péter vezetőedző gondjait fokozhatta, hogy a bombaformában játszó szerb Sztrahinja Milosevics lábfejsérülése még mindig nem jött teljesen rendbe, így a szerb légiós nem utazott el Szardíniára.

A házigazda az első negyed végére 11 ponttal elhúzott, s bár a harmadik negyed végére öt pontra felzárkózott a Szolnok, a záró felvonásban az olasz együttes ellépett, s végül 16 ponttal megnyerte a találkozót. A magyar együttes jövő szerdán otthon, a spanyol Zaragoza ellen
búcsúzik a sorozattól.

KOSÁRLABDA, FÉRFI EK
Középszakasz (legjobb 32), N-csoport, 5. forduló

DINAMO BANCO DI SARDEGNA SASSARI (olasz)–SZOLNOKI OLAJ KK 90–74 (24–13, 18–23, 19–20, 29–18)

Sassari, 4000 néző. V: Conde (spanyol), Bissang (francia), Cici (albán)
SASSARI: LOGAN 21/15, Stipcevic 8/6, Mitchell 10/3, ALEXANDER 19, Varnado 16. Cs: Petway 12/3, Devecchi 3/3, Sacchetti, Formenti 1. Edző: Marco Calvani
SZOLNOK: Wittmann 4, VOJVODA 16/6, Kovács P. 5/3, Boriszov 6, Gregory 2. Cs: Keller Á. 3, BURRELL 23/9, Jones 6, Vrbanc 7/3, Somogyi 2. Edző: Pór Péter
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–2. 5. p.: 9–2. 9. p.: 22–11. 13. p.: 27–21. 16. p.: 40–28. 20. p.: 40–36. 23. p.: 44–42. 27. p.: 53–49. 30. p.: 61–52. 32. p.: 69–56. 35. p.: 75–62 39. p.: 86–74.
MESTERMÉRLEG
Marco Calvani:
– A csapat kitűnően reagált a kéréseimre, minden egyes tagja jól játszott ezen a mérkőzésen, de ki kell emelnem David Logant és Joe Alexandert. Logan fantasztikusan védekezett és az első félidőben szenzációsan dobott. Elégedett vagyok, hiszen versenyben maradtunk a továbbjutásért.
Pór Péter: – Harminc percig pariban voltunk az olaszokkal, úgy érzem, több volt ebben a mérkőzésben, annak ellenére, hogy közte tizenhat lett a vége. Kevesebb megingással és eladott labdával szorosabb lehetett volna a találkozó. Sajnos az olaszok kíméletlenül kihasználták a hibáinkat.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik