Férfi kosár Ek: az Alba litván, a Körmend olasz ellenfelet kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 15:08
Az Alba Fehérvár litván, az Egis Körmend pedig olasz ellenfelet kapott a férfi kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjében.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a csütörtöki sorsoláson tehát elkerülte egymást a két magyar együttes.

A fehérváriak a Juventus Utenával, a vasiak pedig a Reyer Veneziával találkoznak, mindkét ellenfél a Bajnokok Ligájából érkezett. Az első mérkőzéseket idegenben vívják március 7-én, a visszavágókra pedig Magyarországon kerül sor egy héttel később.

Az Ek-ban korábban búcsúzott a Szolnoki Olaj és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.

A J-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. ALBA 6 5 1 500–462 11
2. KÖRMEND 6 3 3 461–483 9
3.Nevezis62
4495–5018
4. Büyükcekmece 6 2 4 452–462 8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik