Férfi kosár BL: megszorongatta orosz riválisát a Falco

FAZEKAS ZOLTÁN, TÓTH GÁBORFAZEKAS ZOLTÁN, TÓTH GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 19:56
null
Benke Szilárd (11) támadásban (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
A Falco hazai pályán öt ponttal, 93–88-ra kikapott az orosz Nyizsnyij Novgorodtól a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

 

Bizarr és sajnálatos látvány volt, amit szerda este a szombathelyi Savaria Arena környékén és a létesítményen belül láthattunk: a koronavírus miatt sehol egy szurkoló, a csarnokban pedig csak a kiszolgáló személyzet és a média néhány képviselője hallgatta a bemelegítés közben dübörgő rockzenét, amely amint elhallgatott, fülsértő lett a csend.

„Normál esetben” alighanem több ezren buzdították volna a Falcót, amely a Bajnokok Ligája D-csoportjában az orosz Nyizsnyij Novgorodot fogadta és próbálta meg története során először legyőzni. A két csapat eddig kétszer találkozott mindössze (a harmadik randevú emlékezetes módon annak ellenére elmaradt október 21-én, hogy a magyarok kiutaztak Novgorodba, de a meccs előtt több orosz játékos koronavírustesztje pozitív lett), három évvel ezelőtt a FIBA Európa-kupában kettő, illetve öt ponttal is a mostani vendéget nyertek.

A bajnokságban (4/0) és a BL-ben (1/0) is veretlen sárga-feketéknek a továbbjutást érő első két hely egyikének megcsípéséhez nyilván meg kellene nyerniük a hazai meccseiket, s egyet már sikerült: eddigi egyetlen európai fellépésükön a lengyel Lublint legyőzték november 3-án.

Szerdán is jól kezdtek, másfél perc után 8–0-ra vezettek a sárga mezesek, de erre egy 14–0-s orosz válaszcsapás érkezett. A VTB-ligában 4/1-es mutatóval álló vendégek ötletesen játszottak, jól és gyorsan járatták a labdát, s ragyogóan dobtak, csak az első negyedben – amely tízpontos orosz előnnyel zárult – öt hárompontost szereztek.

A 13 perc alatt ugyanennyi pontig jutó Benke Szilárd vezérletével kezdett felkapaszkodni a hazai együttes, s Váradi Benedek ziccerével 33-nál utol is érte a fekete mezeseket. Ám néhány hibát követően újra megugrott a Novgorod. Aztán végre Evan Bruinsma is elkezdte gyártani a pontokat, így ismét vezetett a Falco, de újból jöttek a remekbe szabott vendégtriplák, s ahogy odakint a havaseső, bent az orosz hárompontosok is rendületlenül hullottak.

Amikor 70–65-nél Zoran Lukics, a Novgorod szerb edzője időt kért, ordítozása a hangos zene ellenére is hallatszott. A magukat a ledorongolást követően a záró felvonásra összekapó oroszok az amerikai Kasey Shepherd kulcsfontosságú kosaraival megnyerték a meccset, noha a Falco összességében remekül teljesített.

FÉRFI KOSÁRLABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–NYIZSNYIJ NOVGOROD (orosz) 88–93 (17–27, 31–22, 26–23, 14–21)
Szombathely,
zárt kapuk mögött. Vezette: Kozlovsiks (lett), Hrusa (cseh), Jurcevic (horvát)
FALCO: Anderson 12/3, Váradi 7/3, BENKE 15/6, Milosevics, Searcy 2. Csere: BRUINSMA 19/9, Lake 14, PERL 19/3. Edző: Gasper Okorn
NOVGOROD: Strebkov 12/3, Komolov 10/6, BABURIN 16/12, Asztapkovics 3, TOROPOV 14. Csere: SHEPHERD 11, CSADOV 14/12, Gankevics 10, Gyeraszimov 3/3, Belenickij. Edző: Zoran Lukics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 8–0. 6. p.: 11–14. 15. p.: 33–33. 18. p.: 41–47. 20. p.: 48–49. 23. p.: 55–51. 26. p.: 63–63. 28. p.: 70–65. 30. p.: 74–72. 35. p.: 80–81. 39. p.: 86–89
Kipontozódott: Asztapkovics (33. p.)
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn:
– Tudtuk, hogy milyen képességű játékosokat vonultat fel a vendég, fel is készültünk a pontgyárosaikból – de helyükre ezúttal mások léptek. Ráadásul a sok eladott labdával magunkat vertük meg. Ettől függetlenül szoros meccset játszottunk. Nincs veszve semmi, megyünk tovább, ebből a csoportból bármelyik csapat továbbjuthat.
Zoran Lukics: – Jól kezdtünk, de aztán a második és a harmadik negyedben megtorpantunk, elsősorban védekezésben hibáztunk sokat. Bruinsmából készültünk, mégis megszórta magát. Ez főleg az én hibám, mivel a mérkőzés ezen szakaszában sok fiatalnak adtam lehetőséget. De végül is megnyertük a mérkőzést, összességében elégedett vagyok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik