Férfi kosár: a korábban elküldött légiós visszatér Szolnokra

Vágólapra másolva!
2017.02.06. 15:42
A férfi kosárlabda NB I címvédője, a Szolnoki Olaj a csapat hivatalos honlapján jelentette be, hogy a január elején távozó Aleksza Popovics visszatér a Tisza-parti gárdához.

„A Szolnoki Olaj KK újra életbe lépteti az idei bajnoki évadot Szolnokon kezdő, ám közben távozó Aleksza Popovics szezon végéig szóló szerződését. Kmézics Zorán vezetőedző szerint a montenegrói játékos – aki távozása után nem játszott másik klubcsapatban – képes arra, hogy jobb teljesítményt nyújtson, így erősítést jelenthet a csapat számára. Aleksza Popovics örömmel tért vissza Szolnokra, és ma délután már be is kapcsolódik a munkába” – adta hírül az Olaj sajtóközleménye. „A Szolnoki Olaj KK újra életbe lépteti az idei bajnoki évadot Szolnokon kezdő, ám közben távozó Aleksza Popovics szezon végéig szóló szerződését. Kmézics Zorán vezetőedző szerint a montenegrói játékos – aki távozása után nem játszott másik klubcsapatban – képes arra, hogy jobb teljesítményt nyújtson, így erősítést jelenthet a csapat számára. Aleksza Popovics örömmel tért vissza Szolnokra, és ma délután már be is kapcsolódik a munkába” – adta hírül az Olaj sajtóközleménye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik