A Sopron győzelemmel „melegített” a Pécs ellen

Vágólapra másolva!
2010.11.24. 19:53
null
Honti Katáéknak kijár az ünneplés – nehéz meccsen sikerült nyerniük a Gospic ellen (Fotó: NS-archív)
Címkék
A női kosárlabda Euroliga B-csoportjában a Sopron sokáig szoros mérkőzésen, elsősorban az utolsó negyedben mutatott remek játékának köszönhetően 82–68-ra győzött a horvát Gospic ellen.

A Sopron női kosárlabdacsapatának nem volt könnyű dolga az elmúlt hetekben: az Euroligában csoportja két legjobbjával, a Fenerbahcéval és a Jekatyerinburggal mérkőzött idegenben (mindkét találkozón vereséget szenvedett), majd vasárnap Győrben játszott végletekig kiélezett bajnokit (amelyet 72–70-re megnyert).

Az Euroligában ma a B-csoport utolsó helyén álló, még nyeretlen Gospic volt a Sopron vendége, és a horvátok a vártnál sokkal nehezebb ellenfélnek bizonyultak.

A Sopron az első percektől kezdve vezetett, a legnagyobb különbség kilenc pont volt a két csapat között. A hazaiaknál a palánk alatt Krivacsevics Tijana és Zane Tamane is jól kezdett, míg a „kis emberek" közül Amber Holt talált be többször is a gyűrűbe.

A hazaiak játékából azonban hiányoztak a triplák, ezzel akkor volt probléma, amikor a horvátok elkezdték szórni a hármasokat Sandra Mandir révén.

A második negyed végére öt triplát dobó Mandir vezetésével a nagyszünetre 43–40-re zárkóztak fel a vendégek, akik a folytatásban fordítani is tudtak. Mandir mellett a korábbi pécsi, Jelena Ivezic is jól játszott a vendégeknél. A Sopron világbajnok klasszisa, Angel McCoughtry ezúttal sokáig nem kapta el a fonalat, ráadásul a soproniak védekezése sem volt olyan fegyelmezett, mint azt hazai pályán már megszokhatták a szurkolók.

A harmadik negyedben 53–50-re vezett is a Gospic, az utolsó negyed pedig 58–58-as állásnál kezdődött.

Ezekben a percekben a Győr ellen arcsérülést szenvedő Fűrész Diána vette kezébe a kormánybotot, ő szerezte a hazaiak első tripláját, és öt duplakísérletéből három is a gyűrűben landolt.

A Sopron 66–66 után ismét átvette az irányítást, McCoughtry magához tért, Honti Kata és Holt is fontos pontokat szerzett, Székely Norbert csapata fokozatosan meglépett, így végül a papírformának megfelelően 82–68-ra nyert, győzelemmel melegítve a bajnoki címvédő, listavezető Pécs elleni vasárnapi bajnokira. (A baranyaiak az Euroligában holnap lépnek pályára Olaszországban.)

A B-jelű kvartett másik meccsén az orosz Jekatyerinburg hazai pályán 73–67-re kikapott Rátgéber László csapatától, a török Fenerbahcétól. A vendégek magyar légiósa, Vajda Anna nem lépett pályára. A Fenerbahce sikerével átveszi a vezetést a csoportban a fordulót követően.

 NŐI EUROLIGA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
MKB-EUROLEASING SOPRON–GOSPIC CROATIA OSIGURANJE (horvát) 82–68 (25–20, 18–20, 15–18, 24–10)
Sopron, 1300 néző. V: Johansson (svéd), Delauné (francia), Hrusa (cseh)
SOPRON: Honti 10 HOLT 17/3 MCCOUGHTRY 20 Tamane 10 Krivacsevics 10 Csere: Abramzon 2, FŰRÉSZ 9/3, Varga Zs. 4, Szabó Fanni.
GOSPIC: Ivezic 15 MANDIR 19/15 Reid 9 Maslowski 3, M. VRSALJKO 10. Csere: Badanjak 4, Jurcevic 5/3, Alekszics, Gambiraza 3/3, A. Vrsaljko.
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert (a Sopron edzője): – Nagyon magas hőfokú mérkőzést játszottunk, amelynek a végére találtuk meg azokat a technikai és taktikai elemeket, amelyekkel győzni tudtunk. Nagyon fontos siker volt ez a klubnak a hétvégi rangadó előtt.
Stipe Bralic (a Gospic edzője): – Jó mérkőzést játszottunk harminchat percig, amíg el nem fáradtunk. A Sopron játékosai, főleg a magasak, az utolsó játékrészben kitűnően támadtak és nagyszerűen lepattanóztak. Remek ellenféltől kaptunk ki.
A B-csoport másik szerdai mérkőzésén: UMMC Jekatyerinburg–Fenerbahce S. K. 67–73. Csütörtökön: Rivas Ecopolis–Lotos Gdynia

 

SOPRON–GOSPIC – STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék
30/71 : 21/60
42% : 35%
Büntetők dobószázaléka
19/25 : 19/22
76% : 86%
Lepattanók
47:33
Legtöbb lepattanó
McCoughtry 10  ill. M. Vrsaljko 10
Legtöbb gólpassz
Holt 5 ill. Ivezic, Mandir, Reid 3

 

 A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 5 5 469:397 10
2. Jekatyerinburg 5 4 1 390:323 9
3. SOPRON 5 3 2 379:356 8
4. Rivas 4 1 3 280:324 5
5. Gdynia 4 1 3 303:357 5
6. Gospic 5 5 396:460 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik