A listavezető Sopron felőrölte a Pécset

Vágólapra másolva!
2011.12.04. 18:17
null
A listavezető Sopron (zöldben) felőrölte a Pécset (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A női kosárlabda NB I 11. fordulójában a listavezető Sopron idegenben 79–62-re legyőzte a harmadik Pécset. A hazaiak egészen a második negyedig tudták tartani a lépést, ám a vendégek a nagyszünet után felőrölték ellenfelüket, és magabiztos előnnyel nyerték meg a meccset.

 

A Sopron kezdte jobban a mérkőzést, az első negyed elején némi előnyre tett szert, majd érvényesítve akaratát meg is tartotta azt Fegyverneky Zsófia és Kurasova vezérletével. (16–21)

A második játékrészben feljavult a pécsiek játéka, az egyenlítés után még a vezetést is átvették a hazaiak. A Sopron azonban feljavult, s a negyed végén Tijana Krivacsevics középtávolijával döntetlenre alakította az eredményt. (40–40)

A harmadik játékrész elején aztán meglépett a Sopron, a Pécs azonban nem adta könnyen: ledolgozta hatpontos hátrányát, majd magához ragadta a vezetést (47–46). A negyed végén ismét elhúzott a Sopron, s tízpontos előnnyel várhatta az utolsó harmadot. (49–59)

A záró játékrészben sem változott a helyzet, a Sopron magabiztosan őrizte előnyét, sőt, a találkozó végére 17 pontosra növelte azt. (62–79) A hazaiak legeredményesebb játékosa Lynn Murphy Stefanie volt 16 ponttal, míg a vendégeknél Kurasova 18 pontig jutott.

A Sopron újabb győzelmével őrzi veretlenségét a bajnokságban, míg a Pécs továbbra is harmadik a tabellán.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
11. FORDULÓ
PÉCS 2010–UNIQA-EUROLEASING SOPRON 62–79 (16–21, 24–19, 9–19, 13–20)
Pécs, 2200 néző. V: Győrffy, Papp, Hegedűs
Az eredmény alakulása. 3. p.:2–6. 8. p.: 9–18. 12. p.: 22–23. 17. p.: 33–32. 19. p.: 40–36. 22. p.: 42–46. 24. p.: 47–46. 30. p.: 48–59. 32. p.: 49–63. 35. p.: 53–70. 38. p.: 59–73.
PÉCS: Quigley 9,Sarok 2, RAKSÁNYI 13/3, Horváth L.7, MURPHY 16/3. Csere: Pilav 8/6, Török 5, Laczi 2, Szamosi, Csutorás.
SOPRON: FEGYVERNEKY 9, Zavecz 4, KURASOVA-GORBUNOVA 18/3, Krivacsevics 13, HORTI 13. Csere: Krnjics 3, FŰRÉSZ 11/9, Szabó F. 6.
Kipontozódott: Török (28. p.), Quigley (38. p.), Zavecz (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: Büszke vagyok fiatal csapatomra, az utolsó két negyedben már sajnos nem tudtunk eléggé koncentrálni. Az eredmény a realitást tükrözi.
Székely Norbert: Két Euroliga-meccs között egy nagyon jó, a hagyományokhoz méltó találkozót játszottunk a Pécs ellen.
UNI SEAT GYŐR–ZTE NKK 75–72 (30–19, 18–17, 13–16, 14–20)
Győr, 200 néző. V: Forrai S., Tóth K., Török Z.
GYŐR: Cigler 6, SIMON 16, Rasheed 8, Bujdosó 8, Hollingsworth 12. Cs: Őri 3, SUJANOVA 16, Laklóth 6. Edző: Fűzy Ákos
ZTE: Varga Zs. 2, SZÉLESY 10, Zsovár 2, BUKOVSZKI 20, HORVÁTH ZS 16. Cs: Szalay 7, Czukor 6, Ambrus 9. Edző: Gáll Tamás
Az eredmény alakulása. 4. p.: 11–11. 8. p.: 24–15. 13. p.: 36–22. 17. p.: 43–33. 27. p.: 53–50. 34. p.: 65–59
Kipontozódott: Varga Zs. (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos: Az igénybe vevő Európa ligás mérkőzés és a fárasztó utazás által lefáradt csapatom kiégett zombiként mozgott ma a pályán, de amikor kellett, jól küzdött, így sikerült elérnünk ezt a fontos győzelmet. Amúgy Székely Norbert modorában a győzelmet a ma 16 éves lányomnak ajánlom.
Gáll Tamás: Hősiesen küzdöttünk és helyenként jól játszottunk, de sajnos, ez is kevésnek bizonyult. A legnagyobb gondunk, hogy Zsovár Orsolya komolynak tűnő sérülést szenvedett.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. UNIQA-Euroleasing Sopron 12 12 953–600 1.000 24
2. UNI SEAT Győr 11 10 1 888–659 0.955 21
3. Pécs 11 9 2 877–631 0.909 20
4. ZTE NKK 11 7 4 770–681 0.818 18
5. FTC 11 7 4 726–710 0.818 18
6. Bajai NKK 11 5 6 711–768 0.727 16
7. DKSK MISI 11 4 7 696–759 0.682 15
8. Vasas 11 4 7 635–668 0.682 15
9. Ceglédi EKK 11 4 7 672–805 0.682 15
10. Atomerőmű KSC 11 3 8 700–840 0.636 14
11. ELTE-BEAC Újbuda 11 1 10 614–883 0.545 12
12. BSE-FCSM 12 1 11 619–857 0.542 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik