Nyerhető meccsen bukta el a döntőt a Szolnok

Vágólapra másolva!
2012.04.27. 17:49
null
A Besiktas végül érvényesítette a papírformát (Fotók: Szabó Miklós)
Címkék
A Szolnoki Olaj az első félidőben szinte végig vezetett, a fordulás után azonban már futott az eredmény után, és ha hatalmas küzdelemben is, de 64–60-ra kikapott a török Besiktastól a férfi kosárlabda EuroChallenge debreceni négyes döntőjének pénteki első elődöntőjében.

„Úgy megyünk ki a pályára a Besiktas ellen, hogy az életben egyszer adódik ilyen lehetőség, és mindkét csapat vállát nyomhatja az a tét, hogy nincs javítási lehetőség, egy meccsen dől el minden” – nyilatkozta a négyes torna előtt a magyar bajnok mestere, Pór Péter.

1. NEGYED

Báder hozta el a feldobásnál a labdát, de Trotter Obie hármasa kijött a gyűrűből, a túloldalon azonban Pops Mensah-Bonsu megszerezte a vezetést a törököknek. Báder a palánk alatt megszerezte az első pontjainkat. 2–2

Zoran Erceg duplájára Horváth Ákos egy triplával válaszolt. Carlos Arroyo is megszerezte első pontjait, Hriszto Nikolov révén azonban újabb távoli hullott be. Egy kimaradt török támadás után Julien Mills faulttal együtt talált a gyűrűbe, majd a büntetőt is értékesítette. 11–6

David Hawkins és Horváth kétpontosai után többször is támadhattunk plusz ötnél, majd Ergin Ataman, a Besiktas vezetőedzője Arroyo támadó hibája után időt kért (13–8). A törökök bizony nem a legjobban kezdték az elődöntőt, a Szolnok eddig sikeresen állták útját a próbálkozásaiknak.

Erzeg büntetőkből szépített, majd Trotter lépett ki a túloldalon. Ebben a periódusban sokat hibáztunk támadásban (Brandon Gay elhibázott hármasa, Mills kilépése), aminek az lett a vége, hogy a törökök egyenlíteni tudtak. 13–13

Grebenár törte meg a kosárcsendünket, majd az utolsó szót Gay mondta ki egy tempóval a negyed végén – 17–15. A törökök csak 20 százalékkal dobtak az első játékrészben.

2. NEGYED

Arroyo bravúrkosara után Gay szórt be egy hármast, de Hawkins is betalált a triplavonalon kívülről. Egy kimaradt török támadás után Trotter adott remek passzt Bádernek. Dagli ugyan visszarakott egy lepattanót, de Báder továbbra is megjátszható volt a palánk alatt. 24–20

A Szolnok tartotta jó védekezését, és figyelt a védőlepattanókra. Plusz négynél több támadásunk is kimaradt, így Mensah-Bonsu révén zárkóztak a vendégek. Horváth duplája után Bonsu verte meg az alapvonal felé Bádert, aki szabálytalankodott is – a center pedig bedobta a büntteőt. 26–25

Báder ellen fújtak támadóhibát, de Kemp hibázott el egy hármast. Nem jött újabb szolnoki pont, Dagli két pontjával pedig már ott volt az előny. Pór Péter időt kért, és nyugodtabb támadásokat kért csapatától.

Daglira megint nem figyeltünk, de szerencsére Nikolov is eredményes volt. A törökök sajnos nagyon feljavultak a támadó lepattanók begyűjtésében, Bonsu is így tett fel egy labdát. Mills büntetői után, Bonsu újabb kettese következett. 30–33 Újabb szolnoki időkérés.

Az utolsó támadásban megcsináltuk a figurát, de végül nem sikerült kosárral befejezni, szerencsére a Besiktasnak már nem fért bele egy végigvitt akció, így nem változott az eredmény. Sokkal jobban kellene szedni a lepattanókat a folytatásban!

Nyerhető meccsen bukta el az elődöntőt a Szolnok
Nyerhető meccsen bukta el az elődöntőt a Szolnok

 

3. NEGYED

Két kimaradt támadással indult a második játékrész, majd Bádert faultolta Arroyo, a magyar center azonban csak egy büntetőt értékesített. A törökök második támadásánál Hawkins dobott duplát, ráadásul utána eladtuk bedobásnál, Erceg pedig bedobta a két büntetőt. 31–37

Trotter adott pontos asszisztot Bádernek, majd a következő támadásnál Nikolov süllyesztett el egy hármast, és feljöttünk egy pontra. Bonsu szedett támadó lepattanót, majd bepöttyintette, de Báder is eredményes volt a palánk alatt. Egy védekezésen belül zónát és emberfogást is variáltunk, de mindhiába. 38–41

Trotter a harmadik negyed közepén szerezte meg első pontjait, míg a törökök kihagytak egy hármast. Étvehettük volna a vezetést, de Grebenárt faultgyanús szituációban szerelték. Hawkins kettese húzta át a fordításról szőtt gondolatainkat, majd ismét elszórakoztunk egy támadást.

Két kimaradt támadás után Dagli dobott be egy középtávolit,Grebenárra támadó hibát fújtak. Ezúttal leszedtük a védekező lepattanót, de Fodor ziccert rontott. Arroyo is hibázott támadásban, míg igazi dobóhelyzet nélkül próbálkoztunk. Erceg duplájával 47–40-re vezetett a Besiktas az utolsó szünetben.

4. NEGYED

Kemp és Horváth gyors triplaváltásával indult a negyed, majd sorra maradtak pont nélkül a támadások. Trotter kiosztása után Gay szórt be újabb hármast, de Arroyo egyéni akcióból dobott kettest. Mills lépéshibája után a törökök kértek időt. 46–52

Arroyo elhibázott dobása után hárompontos kísérlet után szabálytalankodott Trotterrel, aki bedobta mindet. Erceget nem tudtuk megfogni, aki szintén eredményesen büntetőzött. Trotter hibázott a triplavonalról, majd Erceg büntetett. Pór ismét időt kért. 49–56

Nikolov dobott nagy hármast, majd Arroyo rontott távolról, nálunk viszont Nikolov nem tudott zsákolni. Újabb kivédekezett török támadást követően Nikolov betörése után feljöttünk mínusz kettőre. Újabb jó védekezés, Mills pedig egalizált. 56–56

Erceg szedett le egy lepattanót, és visszatette, majd Trotter is ugyanezt tette a túloldalon. Erceggel szemben szabálytalankodott Trotter, akinek nem remegett meg a keze (58–60). Báder kezében volt az újabb egyenlítés, de kihagyta a ziccert. Török időkérérés egy perccel vége előtt.

Trotter zuhant rá Arroyóra, és ezzel kipontozódott, Arroyo pedig bedobta mindkettőt. Mills is magabiztos volt a büntetővonalról (58–62). Nem faultunk sokáig, aztán Báder esett rá Arroyóra, újabb két sikeres büntető a neve mellett. 13 mp-el a vége előtt szolnoki időkérés. Az utolsó támadásunknál Fodor és Horváth keze sem sült el, így 64–60-ra nyert a Besiktas.

Összességében egyenlő partnere volt a Szolnok a török csapatnak, a meccsben pedig abszolút benne volt a döntő lehetősége, a végjáték azonban nem jött össze. A Szolnok a 20.30 órakor kezdődő Chalon (francia)–Ljuberci (orosz) találkozó vesztesével játszik vasárnap 18 órakor a harmadik helyért.

NYILATKOZATOK

PÓR PÉTER: – Megvolt a sanszunk, nagyon készültünk erre a mérkőzésre, nagyon sajnálom, hogy ilyen nagyszerű közönség előtt nem jött össze a győzelem, a fiúk megérdemelték volna. Támadásban voltak gondjaink, ami annak tudható be, hogy a Besiktas negyven percen keresztül nagyon jól védekezett, az ilyesmihez idehaza nem szokhattunk hozzá. Talán ha a kinti dobások jobban sülnek, nyerhettünk volna.

BÁDER MÁRTON: – Csak négy ponttal kaptunk ki... Előzetesen úgy éreztem, hogy a Besiktas verhető csapat, és ez a mérkőzésen be is bizonyosodott. Lélektanilag fontos lett volna, hogy (a második félidőben) átvegyük a vezetést, ez sajnos nem jött össze. A támadásbeli hibáink nem a véletlen művei, a jól védekező ellenfél kényszerítette ki őket. Gratulálok a Besiktasnak. Nagyon szeretnénk megszerezni a harmadik helyet!

HORVÁTH ÁKOS: – A nemzetközi rutin ott volt a kezükben, és könyörtelenül kihasználták a helyzeteiket, míg mi sajnos ziccert hibáztunk a végén. Hogy örülök-e a kupasorozatban elért jó egyéni statisztikáimnak? Egyáltalán nem. Ha rosszul játszom és úgy kapunk ki, eggyel rosszabbul érezném magam, de így sem tudok örülni. Az viszont örömteli, hogy ilyen messzire jutottunk ebben a sorozatban. A bronzmeccset megnyerjük!

 

FÉRFI KOSÁR EUROCHALLENGE FINAL FOUR
ELŐDÖNTŐ
SZOLNOKI OLAJ–BESIKTAS MILANGAZ 60–64 (17–13, 13–20, 10–14, 20–17)
Debrecen, Főnix Csarnok, 3500 néző. V: Perez (spanyol), Rocha (portugál), Trawicki (lengyel)
SZOLNOK: Trotter 7, MILLS 9, Horváth Á. 10/6, NIKOLOV 13/9, BÁDER 11. Csere: Grebenár 2, Fodor, Gay 8/6
BESIKTAS: ARROYO 10, Cetin, Hawkins 13/3, ERCEG 17, MENSAH-BONSU 13. Csere: Kemp 3/3, DAGLI 8, Jagmur
Kipontozódott: Trotter (39. p.)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 5-4. 6. p.: 13-8. 9. p.: 13-13. 16. p.: 26-25. 17. p.: 26-27. 20. p.: 30-33. 23. p.: 31-37. 26. p.: 40-41. 30. p.: 40-47. 34. p.: 49-52. 38. p.: 56-56. 39. p.: 58-60.
MESTERMÉRLEG
Pór Péter: A Besiktas bizonyította, miért ilyen nagy hírű csapat.De ez volt az a meccs, amelyen volt esélyünk ellene, hirtelenjében három okot tudok felsorolni, amiért mégsem sikerült legyőznünk. Egy: olyan agresszíven védekezett, amilyenhez a magyar bajnokságban nemigen szokhattunk hozzá. Kettő: huszonkettő támadólepattanót szedett le, így második, harmadik szándékból is sok pontot tudott szerezni. Három: a tripladobásaink nem ültek olyan százalékkal, ahogy az megszokott és elvárható.
Ergin Ataman: Gratulálok a Szolnoknak és lelkes közönségének, amely fantasztikus hangulatot teremtett. A szolnokiak jól kielemezték a játékunkat, alaposan felkészültek belőlünk, s remekül védekeztek. Ez az első meccs az EuroChallenge-sorozatban, amelyen harmincegy százalékkal dobtunk mezőnyből és mégis nyertünk. Nem volt tiszta mérkőzés, rengeteg volt a fault. Támadásban borzalmasan teljesítettünk, de rengeteg lepattanót sikerült gyűjtenünk, s annak köszönhetően nyertünk.
ELAN CHALON (francia)–TRIUMF LJUBERCI (orosz) 84–69 (20–17, 29–16, 15–19, 20–17)
Debrecen, 2000 néző. V: Javor (szlovén), Dragojevic (montenegrói), Halliko (észt)
CHALON: Tchicamboud 7/3, Delaney 9, SCHILB 29/15, AMINU 14, Evtimov. Cs: Lang 5/3, Jean-Baptiste Adolphe 4, LAUVERGNE 12/3, Smith 4, Aboudou. Edző: Gregor Beugnot
LJUBERCI: McKee 5/3, Andrejev, Karasev 9/3, JEFFERSON 26, LANDRY 14/6. Cs: Kuzjakin 9, Kulagin 6, Valijev. Edző: Vaszilij Karasev
Az eredmény alakulása. 6. p.: 12–13. 8. p.: 18–13. 13. p.: 26–17. 20. p.: 46–30. 23. p.: 49–37. 28. p.: 56–47. 35. p.: 68–62. 39. p.: 72–67. 39. p.: 81–69.
Kipontozódott: Jean-Baptiste Adolphe (36. p.), Delaney (37. p.)
VASÁRNAP, HELYOSZTÓK
A 3. helyért,18.00
Döntő, 20.30
STATISZTIKA
SZOLNOK BESIKTAS
22/61 (36%) Mezőnybeli dobószázalék 23/73 (31%)
9/10 (90%) Büntetők dobószázaléka 16/17 (94%)
39 Lepattanók 50
Báder 14 Legtöbb lepattanó Dagli, Mensah-Bonsu 13-13
Trotter 7 Legtöbb gólpassz Arroyo 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik