33 pontos győzelemmel jutott nagydöntőbe a Cleveland

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 08:50
Már az első negyedben jelentős előnybe került és végül gálaelőadást rendezett Bostonban a Cleveland, így 4–1-es összesítéssel megnyerte az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti döntőjét – sorozatban harmadszor is GSW–Cavs finálét rendeznek. LeBron James közben megdöntötte Michael Jordan egyik NBA-rekordját.



LeBron James sorozatban hetedik döntőjére készülhet (kezdo5.hu)
LeBron James sorozatban hetedik döntőjére készülhet (kezdo5.hu)

Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 102–135

Nem osztottak lapot a Bostonnak. Hiába harcolta ki az ötödik meccset idegenben a Celtics, ezúttal nem volt keresnivalója a társaságnak, a motivált, feltüzelt Cleveland már az első negyedben átrohant a hazai alakulaton. Öt perc sem telt el és már tíz pont volt a különbség, újabb öt perc múlva már a húszat közelítette és később egészen 39-ig is felkúszott ez a szám, más szintet képviselt a két csapat – a Bostonnak most nem esélye szorossá tenni az összecsapást. Így végül bár a söprést elkerülte a társaság, tulajdonképpen simán, három komoly hazai pofonnal esett ki, védekezésben nem tudott megoldást találni LeBron Jamesre és a Cavs tűzerejére – ezúttal kaptak 19 hármast és 135 pontot, nagyjából ez volt a gond a teljes szériában. Nem felejthetjük el persze Isaiah Thomas sérülését, aki a második meccs óta nem játszott, ezen az estén is csak a meccs előtti fogadkozáson tudott részt venni - majd talán jövőre…

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

James már Jordan előtt. Már az első percekben nyilvánvalóvá tette a Cleveland, hogy nem bízza a véletlenre a dolgot és felpörögve érkezett meg Bostonba, Kevin Love pillanatok alatt beszórt nyolc pontot, végig vittek több leindítást és azonnal jöttek az üres kinti dobóhelyzetek is. A gálameccsé fajuló találkozóval eldőlt, hogy egymás után harmadik évben is a Warriors és a Cavaliers feszül egymásnak a döntőben, méghozzá úgy, hogy mindkét fél egészséges (a Golden State-nél vannak könnyebb sérülések) és pihent lesz, hiszen csak június elsején kezdődik a széria, addig van idő felkészülni, regenerálódni. LeBron James sorozatban hetedik fináléjára készülhet, de ezen az estén egyébként is történelmet írt: 35 pontig (13/18 mezőnyből, 4/7 tripla, 8-8 lepattanó és gólpassz, 3 labdaszerzés) jutott, amellyel megelőzte Michael Jordant, és már ő a liga történetének legtöbb pontot szerző játékosa a rájátszást tekintve.

A Celtics legjobb dobói: Bradley 23/6, Green 14/9, Crowder 11
A Cavaliers legjobb dobói: James 35/12, Irving 24/12, Love 15/9

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 1–4.

SZAVAZÁS

Ki nyeri az NBA döntőjét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik