HIRDETÉS
Munkatársunktólonline 2003.08.12 22:18 Frissítve: 2011.01.22 00:06

PVSK: A-csoportos férfiak

Kedden "törvényerőre emelkedett, amit már hetek óta sejteni lehetett: a 14 csapatos férfi A-csoportban helyet kap a PVSK-Panthers. Erről a liga intézőbizottsága döntött, elfogadva a baranyaiak nevezési pótlásait.

Fodor Péter elôbb lett újra A-csoportos edzô, mint azt gondolta volna (Fotó: Meggyesi Bálint)
Fodor Péter elôbb lett újra A-csoportos edzô, mint azt gondolta volna (Fotó: Meggyesi Bálint)
Mint ismert, a PVSK szereplése a legmagasabb osztályban azt követően vetődött fel, hogy a szegediek bedobták a törülközőt. S minthogy a legutóbbi évad 13. helyezettje, a SMAFC időközben fuzionált a másik soproni csapattal, az illetékes testület megkereste a pécsieket, akik örömmel fogadták a lehetőséget. "Erős csapattal készültünk a B-csoportos bajnokságra, amit mindenképpen meg akartunk nyerni – kezdett bele Máté János, a "párducok” ügyvezető elnöke. – Erre a keretre lehetett alapozni, hozzátéve, hogy a gárdát természetesen meg kell erősítenünk.” Megtudtuk, a PVSK elsősorban centert keres, ugyanakkor nem elképzelhetetlen egy külföldi mezőnykosaras felbukkanása sem. A csapat egyébként már javában készül az októberi bajnoki rajtra, a tréningeket a vasutasok Paksról érkezett új edzője, Fodor Péter irányítja. A PVSK-Panthers kerete annyiban változott, hogy Hoffmann Balázs, Csányi Tamás, Millei Attila, Vojvoda György és Mészáros Endre távozott. Maradt viszont a rutinos Csirke Ferenc és a színes bőrű szenegáli center, Malick Lo el-Hadji. Ami a többieket illeti, a sérült Balogh Zoltán csak később kapcsolódik be az alapozásba, nem úgy Mészáros Richárd, Hegedűs Gergely, Móricz Tamás, Horváth Zoltán, Radnóti Miklós, Buzogány Mátyás és Sági Péter. A pécsiek augusztus végén vívják meg első felkészülési meccsüket.
2019.02.11 21:55:33

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A (női) kosárlabda elsődlegesen iskolai sport, minőségi egyetemi kosárlabdázás híján azonban kimarad az a lépcsőfok, amely az átmenetet jelentené az utánpótlásból a profik közé tartóknak.

2019.01.24 00:33:51

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A klubok vagy éppen a játékosok az ilyen esetekben nem mérik fel, hogy a bezárkózással nem építenek és óvnak, hanem rombolnak: tekintélyt, nimbuszt, presztízst, szavahihetőséget.

2019.01.22 23:34:24

Kosárlabda THURY GÁBOR

ALAPVONAL. A legmenőbbek, LeBron James, James Harden, Russell Westbrook vagy Stephen Curry karrierje itthonról is nyomon követhető, de próbálta volna meg valaki fél évszázaddal ezelőtt Magyarországról figyelemmel kísérni a naprakész statisztikákat.

2019.01.15 23:50:09

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Helló, Európa, megint itt vagyunk!

2018.12.22 11:58:15

Kosárlabda FAZEKAS ZOLTÁN

„Talán a csarnokunk lehetne modernebb, én úgy gondolom, egy ekkora klubnak jobb létesítmény dukálna.”