Wolff, a fekete szörny őrületbe kergette a spanyolokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 16:58
null
Andreas Wolff az egyébként remekül védő Sterbik Árpádot is elhomályosította az Eb-döntőben (Fotó: AFP)
Váratlan, de a döntőben nyújtott teljesítménye alapján teljesen megérdemelt győzelmet aratott a német férfi kézilabda-válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon. Andreas Wolff kapus a világ legjobbjai közé emelkedett a kontinensviadalon, Dagur Sigurdsson olyan csapatot rakott össze bő egy év alatt, amely az olimpia egyik esélyesévé lépett elő.

 

Ezúttal a máskor visszafogott német orgánumok sem fukarkodnak a jelzőkkel. A kapus Andreas Wolff kapta a legtöbb dicséretet, ám gyakorlatilag minden szakíró kiemeli az elképesztő védekezést, amellyel Dagur Sigurdsson csapata két vállra fektette az Eb-döntőben az elmúlt évek eredményei alapján egyértelműen esélyesebb spanyolokat. A németek győzelmének jogosságát mindennél jobban mutatja, hogy az Ibériai-félszigeten is kalapot emelnek a rivális fiatal válogatottja előtt.

AZ ÚJ NÉMET (ARANY)GENERÁCIÓ
Rune Dahmke, Christian Dissinger, Simon Ernst, Steffen Fäth, Kai Häfner, Jannik Kohlbacher, Julius Kühn, Finn Lamke, Carsten Lichtlein, Hendrik Pekeler, Niclas Pieczkowski, Tobias Reichmann, Erik Schmidt, Martin Strobel, Johannes Selling, Steffen Weinhold, Fabian Wiede, Andreas Wolf, szövetségi kapitány: Dagur Sigurdsson

„Ezen nincs nagyon mit magyarázni, katasztrófa volt a játékunk. Minden rosszul működött, a védekezés és a támadás is. Olyan labdákat veszítettünk el, amelyeket amúgy sosem. Rossz napunk volt, mindent beleadtunk, de semmi sem működött. Jó néhányszor meg kell néznünk ezt a mérkőzést, és sokat kell dolgoznunk, hogy többé ne történjen ilyen” – fogalmazott Valero Rivera, az Eb gólkirálya, a spanyol válogatott szélsője.

„Nagyon nagy bulit csaptunk. Berlin felkészülhet – mondta a hazaindulás előtt Julius Kühn a sport1.de-nek kiemelve, hogy hajnali hétre már ágyban is volt. – Mindenki teljes gázt adott. Egy hete még a kanapén voltam otthon, most meg Európa-bajnok vagyok. És még mindig libabőrös!” Kühn a döntő Wolff melletti másik hőse, Kai Häffner mellett beugró volt az Eb-n Steffen Weinhold, illetve Christian Dissinger sérülése után.

Németországban átlagosan 12.98 millióan nézték az Eb-döntőt a televízióban, ami hihetetlenül magas, 42.0 százalékos nézettséget jelentett, a lefújás pillanatában gyakorlatilag minden második tévénéző a német ünneplést követte. Az elmúlt három évben ennél több nézőt csak a futballválogatott tudott a tévé elé vonzani, kézilabda-eseményt is csak nagyon kevesen néztek többen az elmúlt években (a 2007-es vb-győzelmet 58.3 százalékos nézettség mellett 16.17 millióan látták).

ŐRÜLETBE KERGETETT A FEKETE SZÖRNY – SAJTÓVISSZHANG

Süddeutsche Zeitung: „A német kézilabdafal diadala. A német válogatott abszolút meglepetésre Európa-bajnok lett Lengyelországban köszönhetően a fiatal csapat kemény védekezésének és a kimagasló Andrea Wolff kapusnak.

Die Welt: „Németország ígéretei elfeledtették a német kézilabdasport krízisét, a 2015-ös év szövetségi problémáit. A tapasztalatlan B-csapat a világ legjobbja lett az Európa-bajnokságon, és ez még csak a kezdet.”

Eurosport: „Németország maga alá gyűrte Európát, és utazik Rióba. A német kézilabdacsoda tökéletes. Dagur Sigurdsson csapata 2004 után másodszor lett Európa-bajnok a spanyolok legyőzésével.”

Marca: „Németország jelentős különbséggel nyert, így a döntő és az arany a németeknek jutott. A spanyol válogatott immár negyedszer veszített az Eb fináléjában. Egy sérülésektől megtizedelt csapatot koronáztak bajnokká.

As: „Németország elcsente az aranyat, és olimpiai selejtezőre küldte Spanyolországot. A selección a döntőben beleütközött a fantasztikus Andreas Wolffba, és elveszítette a türelmét, valamint támadásának sebességét is a németek ellen.

El Mundo Deportivo: „Spanyolország megsemmisült. A selección a legrosszabb meccsélt játszotta a tornán, és totálisan összezuhant támadásban.

Superdeporte: „Spanyolországnak pillanatnyi esélye sem volt Andreas Wolff-fal szemben, aki parádéjával fekete szörnyként az őrületbe kergette a spanyolokat. Németország megérdemelten lett Európa-bajnok.”

FÉRFI KÉZILABDA EB, LENGYELORSZÁG
DÖNTŐ
NÉMETORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 24–17 (10–6)
Krakkó, 15 000
néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok)
NÉMETORSZÁG: WOLFF – Reichmann 3, Wiede, PEKELER 2, LEMKE, Fäth 3, DAHMKE 4. Csere: Strobel 1, HÄFNER 7, Kühn 1, Schmidt 1, Kohlbacher 1, Sellin 1 (1), Pieczkowski. Szövetségi kapitány: Dagur Sigurdsson
SPANYOLORSZÁG: STERBIK – Tomás 4 (3), Maqueda, ENTRERRÍOS 5, Aguinagalde, García 2, Rivera 1 (1). Csere: Guardiola, Morros, Dujshebaev 3, Canellas 1, Ugalde 1, Del Arco, Gurbindo, Banea. Szövetségi kapitány: Manolo Cadenas
Az eredmény alakulása. 10. p.: 5–1. 14. p.: 7–2. 20. p.: 8–4. 33. p.: 12–6. 38. p: 14–8. 44. p: 16–9. 54. p.: 22–13
Kiállítások: 16, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Dagur Sigurdsson:
– Fantasztikus sikert értünk el sok viszontagság közepette egységesedő együttesünkkel. Ez újabb óriási lökést ad a német kézilabdának. Minden játékosom kitűnőre vizsgázott, és a döntőben különösen önfeláldozóan harcolt a világ egyik legerősebb csapata ellen.
Manolo Cadenas: – Megérdemelten nyert Németország. A fináléig egyre javult a játékunk, a németekkel viszont nem bírtunk, mert a védekezésüket nem tudtuk áttörni, a kapusuk minden lövést védett. A védelem nálunk sem volt rossz, de támadásban nem találtuk meg a nyerő taktikát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik