Valamit valamiért – Vincze Szabolcs jegyzete

Vágólapra másolva!
2022.06.23. 22:43

Felemás érzésekkel értékelték az elmúlt egy évet a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub vezetői, egyrészt mert a fő cél, a bajnoki cím visszaszerzése a Pick Szegedtől nem sikerült, másrészt viszont a csapat bejutott a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe, és rég nem látott csapategység alakult ki az Építőknél. Ez utóbbi nem hangzatos mellébeszélés, aki idén látta legalább kétszer játszani az együttest, nem vonja kétségbe ezeket a szavakat.

Ha erről az oldalról nézzük, Momir Ilics első idénye a kispadon jól sikerült, mert tartást adott a gárdának, úgy ért el kiemelkedő eredményeket, hogy edzőként nem volt még tapasztalata felnőttcsapattal, csak annyi előnye volt, hogy a klub szeretete a vérében van. Ha az eredményesség szempontjából közelítjük meg, a bajnoki döntőben a Szeged mindent feltett (mert feltehetett) egy lapra, és be is jött neki, bátor játékkal védte meg a címét, míg a BL-ben, lássuk be, nem a Veszprémnek volt a legerősebb kerete, mellette pedig szerencséje sem.

Csalódás mindkettő, de kudarcnak azért nem nevezhető.

Mert nem az, ha a csapat épphogy elbukik egy azonos képességű ellenféllel szemben, és az sem kudarc, ha nem szerzi meg a BL-aranyat, sőt, inkább dicsőségként kellene megélni, hogy az együttes a világ négy legjobb csapata közé jutott. Írom ezt akkor is, ha pontosan tudom, a sportban nem igaz a Coelho-idézetté szelídült keleti bölcsesség, miszerint az út a fontos, nem a cél, mert itt igenis a cél a fontos, ezért nevezzük sportnak.

Azt viszont ne vegyük el a klubtól, hogy valami tényleg elindult, és végre nem csak üres ígéret maradt, hogy igyekszik majd lehetőséget adni a magyar fiataloknak. Ilics és stábja vállalta, hogy beépíti Lukács Pétert és Ilic Zorant, s vállalta az ezzel járó felelősséget, azt, hogy esetleg az eredményesség rovására megy, de valamit valamiért.

A mostani igazolások viszont bizonyítják, hogy a melós idény után szintlépésre készülnek Veszprémben. Olyan sztárjátékosokkal, mint Ludovic Fabregas, Hugo Descat és Lukas Sandell egyértelműen a BL-aranyat veszi célba az együttes, és ilyen játékosokat nem is lehet csak pénzzel idecsalogatni, hanem kész tervek, határozott koncepció és célok kellenek. A nyomás nőtt a stábon, hiszen most már elvárás a négyes döntőbe jutás Ilicstől, de itt az ideje. Neki a második edzői évad lesz az igazi szintmérő.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik