U20-as női kézi-vb: a legvégén úszott el az elődöntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.09. 22:20
A magyar válogatott egy utolsó másodpercben esett góllal 20–19-re kikapott Németországtól a Horvátországban zajló U20-as női kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében.

Az elődöntőbe jutásért vívott mérkőzésen vállalta a játékot a Szlovénia elleni nyolcaddöntőben megsérült Kurucz Ivett, aki egy gólt szerzett.

Az első félidőben a németek diktálták a tempót, a magyar válogatottnak hátrányból kellett követnie ellenfelét. A szünet előtti háromgólos hátrányt még az első félidőben sikerült ledolgoznia Hajdu János csapatának. A meccs elején rengeteg volt a technikai hiba, az első 15 percben mindössze öt gól esett. A szünetben 8–8 volt az állás.

A második félidőben a magyar csapat került előnybe, két-három góllal is vezetett, és a hajrában is a németeknek kellett futniuk az eredmény után. Az utolsó percben azonban a magyar támadás végén védett a német kapus, az ellentámadásra néhány másodperc maradt, de végigvitték a németek, és Namat második góljával kiharcolták az elődöntőbe jutást – a gól után először nem mertek örülni a németek, hiszen az idő lejárta és a vonalra lépés is kérdéses volt, de miután az orosz bírók feltették a kezüket gólt jelezve, kezdődhetett az örömünnep.

A magyar válogatott pénteken a franciákkal játszik az 5–8. helyért zajló helyosztón.

NŐI KÉZILABDA, U20-AS VB, HORVÁTORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 20–19 (8–8)
Kapronca.
V: Vologykov, Zotyin (oroszok)
NÉMETORSZÁG: Eckerle, Roth (kapusok), Beddies, Blaze, Hartstock, Heldmann, Namat 2, Putzke 1, Rast, Rode 2, Seidel 2, Smits 5, Tissekker 3 (3), Wahle 3, Weigel 2, Wolf. Szövetségi edző: Wieland Schmidt
MAGYARORSZÁG: Bíró, Ferenczi, Szemerey (kapusok), Dombi, Gyimesi, Hajtai, Korsós, Kurucz 1, Lukács 1, Májer, Mészáros, Sirián 4, Szekerczés 6, Tóth G. 6, Virág 1, Walfisch. Szövetségi edző: Hajdu János
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/4, ill. 0
Forrás: keziszovetseg.hu

További eredmények
Dánia–Franciaország 36–26
Oroszország–Hollandia 43–33
Dél-Korea–Románia 36–27

AZ 5–8. HELYÉRT (július 11.)
Franciaország–Hollandia
Magyarország–Románia

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Dánia–Oroszország
Dél-Korea–Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik