Tengerészgyalogosok – Bálint Mátyás jegyzete

Van az a tengerészgyalogos-kiképzési gyakorlat, amely során órákon keresztül derékig a jeges óceánban ácsorognak a katonák, kékre fagyva, remegő lábakkal. Aki kidőlne, azt a mellette álló próbálja talpon tartani, ameddig egy kicsit összeszedi magát, hogy aztán egy órával később már ő támogassa a szomszédját. Kegyetlen, persze, de megvan az oka: a közösen kiállt szenvedés annyira összekovácsolja a harcosokat, hogy aztán bevetés közben, éles helyzetben fel sem vetődik, hogy ne bíznának csukott szemmel egymásban és önmagukban, vagy ne tennének meg bármit a bajtársaikért.

Igen, a Győr női kézilabdázóiról van most szó.

Arról, amilyen előzmények után sikerült negyedszerre is megnyerniük a Bajnokok Ligáját. A mély, vészterhes csendről, amely akkor állt be az Audi Arénában, amikor Nora Mörk lent maradt a parketten annak idején. A kétségbeesett tekintetekről, amikor Tomori Zsuzsannának is szétszakadt a térde. A szomorú, csalódott vagy épp határozottan dühös arcokról, amikor Ambros Martín edző bejelentette, hogy nyáron otthagyja a csapatot. A közös félelemről, hogy ki szenvedi el a következő súlyos sérülést. A világ legjobb kézilabdázóinak elméjében is felbukkanó bizonytalanságról, hogy bár mindig tökéletesnek kell lenniük, a következő csapást már nem fogják elbírni. Már nem is derékig, hanem nyakig álltak a jeges vízben, és mint a tengerészgyalogosok, csak egymásra számíthattak.

Egy február végi napon tapasztalták meg először, hogy egymásra viszont tűzön-vízen át. Egy megtizedelt és magát némileg cserben hagyva érző társaság döntött akkor úgy, hogy ha már magára maradt a bajban, és közös kárhozatra ítéltetett, akkor az egész vele szembefordult világnak felmutatja a középső ujját, és dacból, csak azért is úgy elverte az akkori legjobb BL-csapatot, a román CSM Bucuresti-et, mint a kölcsönvett szamarat.

És innentől nem volt kérdés. A bajnokságban, a kupában, a BL-ben egyik meccset a másik után nyerte meg az ETO úgy, hogy nem kézilabdázott jól, csak épp a játékosok, akik már mindent és az ellenkezőjét is végigszenvedték együtt, megtörhetetlenül hittek egymásban – épp a BL-döntőben történt volna másként? Ott is elhitték Eduarda Amorimnak, hogy élni fog az egyetlen eséllyel, és belövi a hosszabbítást érő gólt, elhitték Nycke Grootnak, hogy meg tudja fogni a nála kétszer nagyobb Dragana Cvijicset, és elhitték Kiss Évának, hogy neki kell beállnia a ráadás utolsó öt percére. Ők pedig, akárcsak mindenki más, megtették a magukét, mert tudták, hogy képesek rá. És ez a tudat az övék marad, és erőt ad nekik ezután is, függetlenül attól, hogy hívják az edzőjüket.

A tengerészgyalogosok szerint az, hogy kiből lesz végül elitkommandós, és ki az, aki elbukik a kiképzésen, kilencven százalékban fejben dől el. Akárcsak egy BL-győzelem.