Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Szegedi cél: megszorítani a „világválogatottat”
Csütörtökön három mérkőzéssel folytatódik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája, amelyben ma mi, magyarok a Pick-Szeged révén vagyunk érintettek. Skaliczki László együttese a német THW Kiellel csap össze idegenben, amelyet a világ egyik legjobb együtteseként tartanak számon, vezeti a csoportot, és Szegeden 38–26-re nyert.
![]() |
| Nagy szegedi összetartással sem biztos, hogy megállítható a Kiel (fotó: Szabó Miklós – archív) |
A rövid kispadú szegediek (Lékai Máté és Törő Szabolcs sérüléssel küzd, míg Dusan Beocsanin még óriási meccshiánnyal küzd) szerdán már Kielben edzettek, ahol csütörtökön nagyon szeretnének világraszóló meglepetést szerezni BL-csoportjukban, ám ők is tudják, erre alig van esélyük.
„A Bajnokok Ligájában a világválogatottal egyenértékű Kielnek a végső siker a célja, és a megállítására csak igen kevés ellenfelének lehet reális esélye” – hangoztatta Zubai Szabolcs, szegediek válogatott beállósa.
„Bravúr volt a Leóntól már az is, hogy otthon pontot szerzett ellene, míg a csoportunk talán legvaskosabb meglepetése a Montpellier kieli egygólos sikere volt. Mi is mindent megteszünk a kiemelkedő eredményért, ám ehhez a védelmünknek és kapusainknak nagyon stabil alapot kell teremteniük, támadásban pedig az átlövőinkre vár emberfeletti teljesítmény. A hasfalam a kezeléseknek és a speciális edzéseknek köszönhetően fokozatosan gyógyul, ezért remélem, sokat tudok segíteni a csapatnak.”
A „megszólított” kapusok közül Tatai Péter válaszolt kérdésünkre: legyőzhető-e otthonában a Kiel, amely Szegeden 12 góllal nyert?
„Nem szabad ábrándokat kergetnünk, de talán megszoríthatjuk a Kielt, ha olyan formában kézilabdázunk, mint az őszi jobb meccseinken – válaszolta a válogatott kapusa. – Ha kitesszük a lelkünket a minél jobb eredményért, semmiképpen sem kell szégyenkezve hazajönnünk. Hogy Mikler Rolandnak vagy nekem szán-e több szerepet az edzőnk, arról még nem beszéltünk, de bármelyikünket is küldi a kapuba, nem fog tévedni, jó formában vagyunk. A legfontosabb, hogy a védelem összeálljon és nagyon kemény legyen előttünk.”
A továbbjutásra (négybe kerülésre) már csak matematikai esélye maradt a Pick-Szegednek, amelynek csoportjában még a Partizan Beograd (itthon), majd a León (idegenben) ellen lesz módja, hogy őrizze, erősítse nemzetközi tekintélyét.
<iframe title="Pixter Videó lejátszó" width="425" height="355" src="http://static.pixter.hu/embed?id=33562&w=425&h=355" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
|
|
| MAI MÉRKŐZÉSEK | |
| A-csoport: Schaffhausen (svájci)–Bosna Sarajevo (bosnyák) | 20.00 |
| C-csoport: Constanta (román)–Wisla Plock (lengyel) | 20.00 |
| D-csoport: THW Kiel (német)–PICK-SZEGED | 19.00 |
| 1. THW Kiel | 7 | 5 | 1 | 1 | 222–187 | +35 | 11 |
| 2. AG Köbenhavn | 7 | 5 | – | 2 | 214–194 | +20 | 10 |
| 3. Ademar León | 7 | 4 | 1 | 2 | 214–205 | +9 | 9 |
| 4. Montpellier | 7 | 4 | – | 3 | 222–213 | +9 | 8 |
| 5. PICK-SZEGED | 7 | 2 | – | 5 | 205–230 | –25 | 4 |
| 6. Partizan Beograd | 7 | – | – | 7 | 179–227 | –48 | 0 |




