2009. 10. 20.
Utolsó módosítás:
2010-02-09 00:03:08
FÉRFI KÉZILABDA

London jegyében tovább folyik a honosítási hullám • A kapus a mieink ellen is szerepel majd.

Sterbik az Eb-n a spanyolok kapuját védi

A Balkan-Handball internetes újságnak adott interjújában Sterbik Árpád megerősítette, amit a Marca című spanyol szaklap is megírt kedden: ott lesz a januári ausztriai férfi kézilabda Eb-n, és a már a londoni olimpiára erősítő spanyol válogatott kapuját védi majd.

 

Sterbik Árpád az Eb-n már a spanyol válogatott sikeréért küzd (Fotó: Török Attila, archív)
Sterbik Árpád az Eb-n már a spanyol válogatott sikeréért küzd (Fotó: Török Attila, archív)

A spanyolok már honosították Siarhei Rutenkát is, akinek fehérorosz és szlovén útlevél egyaránt lapul a zsebében. A Barcelona átlövője pillanatnyilag hiányzik a spanyol keretből, de Londonban ott lehet.

A Ciudad Reallal háromszoros BL-győztes kapus, a tavaly spanyollá honosított 29 éves Sterbik Árpád a klubcsapatával több bravúros győzelmet aratott már a jelenlegi idényben – a BL-ben felülmúlták fő vetélytársukat, a HSV Hamburgot, a bajnokságban pedig szintén idegenben a Barcelonát.

„A Hamburg és a Zagreb erős riválisok a csoportunkban, így nagy jelentősége van a hamburgi sikerünknek – mondta a vajdasági Adáról származó Sterbik. – Most kissé felszabadultabban várhatjuk a folytatást. A célunk elsőként zárni a hatcsapatos csoportot, hogy a nyolcaddöntőben a D-csoport negyedik helyezettjével találkozzunk.”

Sterbik nem titkolja, hogy a Ciudad végső célja a BL megnyerése.

„Erre szerintem újra jó esélyünk van, még akkor is, ha az új lebonyolítás szerint a végjáték négyes döntőben zajlik – folytatta a volt veszprémi kapus. – A hazai bajnokságban legyőztük saját csarnokában két legnagyobb ellenfelünket, a Leónt és a Barcelonát, de korai azt mondani, hogy már eldőlt a bajnoki aranyérem sorsa.”

Spanyol válogatottságáról is beszélt az immár három (szerb, magyar, spanyol) útlevéllel rendelkező kapus:

„Megerősíthetem, hogy a januári Európa-bajnokságon spanyol színekben lépek pályára: ha minden rendben lesz az egészségemmel, akkor játszani fogok a magyarok csoportjában, amelyben még a franciák és a csehek szerepelnek. Egykori csapatom, Szerbia együttese nagyon megerősödött, mert új szövetségi kapitánya, Sead Hasanefendic remek szakember, és egyik legjobb barátom, a veszprémi Dejan Perics áll majd a kapujában. Ez a gárda képes lehet jó eredményt elérni.”

A SPANYOL EB-KERET 
 
Kapusok
José Javier Hombrados (Ciudad Real)
Sterbik Árpád (Ciudad Real)
 
Mezőnyjátékosok
Cristian Ugalde (Barcelona)
Víctor Tomás (Barcelona)
Julen Aguinagalde (Ciudad Real)
Carlos Prieto (Rhein-Neckar Löwen)
Rafael Baena (Antequera)
Alberto Entrerríos (Ciudad Real)
Viran Morros de Argila (Ciudad Real)
Raúl Entrerríos (Valladolid) 
Mikel Aguirrezabalaga (Ademar León) 
José María Rodríguez (Ciudad Real)
Joan Canellas (Ciudad Real)
Iker Romero (Barcelona)
Cristian Malmagro (San Antonio)
Isaías Guardiola (Ciudad de Logrono)

 

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF 

 

Megosztás


39 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!

Címkék:
  • 24 óra sport

  • Legolvasottabb

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ön szerint a női vagy a férfi kézilabda tart előrébb Magyarországon?



 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés