Sótonyi: Többet kellett volna az alapokkal foglalkoznunk

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 19:21
null
Bodó Richárd többször egészen érett játékot mutatott be, de neki is fejlődnie kell (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar férfi kézilabda-válogatott egy győzelem mellett öt vereséggel a 12. helyen zárt a lengyelországi Európa-bajnokságon. A tanulságokról Sótonyi László másodedzőt kérdeztük.

 

A magyar válogatott az első fordulóba hozta a kötelezőt Montenegró ellen, majd bosszantó vereséget szenvedett az olimpiai versenyfutásban közvetlen rivális oroszoktól. Ezt követte két demoralizáló kudarc, először még a csoportkörben Dániától, majd a középdöntőben a németektől. Egy háromnapos szünet után közel jártunk a bravúrhoz Spanyolország ellen, egy nappal később azonban mindössze 14 dobott góllal kikaptunk Svédországtól. Mindez az olimpiai álmok szertefoszlását és összesítésben a 12. helyet eredményezte.

EB-MÉRKŐZÉSEINK
CSOPORTKÖR
MAGYARORSZÁG–Montenegró
32–27
Oroszország–MAGYARORSZÁG
27–26
Dánia–MAGYARORSZÁG
30–22
KÖZÉPDÖNTŐ
Németország–MAGYARORSZÁG
29–19
Spanyolország–MAGYARORSZÁG
31–29
Svédország–MAGYARORSZÁG
22–14

„Ha megnézzük posztok szerint külön-külön a játékosokat, akkor nem rossz a jelenlegi magyar válogatott kerete – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére már a hazatérés után Sótonyi László másodedző. – Ezt nemzetközi kézilabdás berkekben is elismerték. Az más kérdés, hogy ebben a felállásban még nem dolgoztunk eleget együtt . A keret egy része még zöldfülű volt, az első Eb-jén vett részt, ám úgy gondoltuk, ez az a csapat, amely a legjobban meg tudja valósítani az elképzeléseket. Biztos lesznek olyan játékosok, akiknek ebből rengeteget kell tanulniuk.”

Sótonyi elmondta, amikor Talant Dujsebajev munkához látott, szeretett volna sok kézilabdázót kipróbálni, így összesen harmincan fordultak meg nála a keretben, mire összejött a mostani csapat.

„Ahogy a kapitány is említette, abban a hiszemben volt, hogy ez a keret többet tud. De be kell látni, hogy más jellegű munkát kellett volna végezni, máshova kellett volna helyezni a hangsúlyokat a felkészülésnél, és akkor lehet, hogy előrébb tartanánk. Többet kellett volna ismételnünk az egyszerűbb dolgokat, és csak utána továbbmennünk. Az egész játékban többet kellett volna az alapokkal foglalkoznunk.”

A mieink az Eb-nek kilenc tornaújonccal vágtak neki, akik közül csak kevesen tudták letenni a névjegyüket az első felnőttvilágversenyükön.

„A fiatalok közül Bánhidi Bencét tudnám kiemelni, aki most egyértelműen megérkezett a nemzetközi mezőnybe – folytatta Sótonyi. – Bodó Richárd is többször egészen érett játékot mutatott be, de neki is és a többieknek is még sokat kell fejlődniük.”

Szembetűnő volt, hogy ugyanolyan fiatal vagy éppen a mieinknél fiatalabb játékosok szerepeltek más csapatokban is, és adott esetben mérkőzéseket döntöttek el, bátran játszottak.

„A mi fiataljaink az NB I-ben kézilabdáznak, és nem a Bundesligában, a francia bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában, még nem férnek oda egy komoly csapatba. Először olyan szintre kell eljutniuk, hogy BL-gárdák elvigyék őket, akkor lesz esélyünk, hogy előrelépjünk. Mivel a hazai élklubjaink is eredménykényszerben vannak, csak akkor viszik oda ezeket a játékosokat, ha megütik a szintet.”

Bánhidi ebből a szempontból is jó példa, mivel róla már tudható, hogy nyártól Szegeden Juan Carlos Pastor keze alatt fog dolgozni. Sótonyi szerint egyébként a beállóé a legbiztosabb pontunk, hiszen Bánhidi mellett ott van Zubai Szabolcs, aki sokat segített társának az Eb alatt.

„Ha Balogh Zsolt visszatér, akkor jobbátlövőben is jól állunk. A jobb szélre Gulyás Pétert várjuk vissza. Ha a balátlövőink még több tapasztalatot szereznek, komoly jövő előtt állnak” – tette hozzá a válogatott másodedzője, aki irányítóban fejlődést vár a játékosoktól.

DUJSEBAJEV FOLYTATNÁ
„Szeretném folytatni, és bízom benne, hogy folytathatom is a csapat felkészítését. Nem panaszkodni, nem magyarázkodni és másra mutogatni kell, hanem nekilátni a következő feladatnak. Világbajnoki selejtező és vébé vár ránk júniusban és jövő januárban, ezeken pedig már a most kritizált, de többre hivatott fiataljaink sem lesznek rutintalanok” – mondta Talant Dujsebajev a Nemzeti Sportnak.

Bár Dujsebajev szerződése a jövő januári franciaországi világbajnokság végéig szól, bizonytalan a kapitány jövője. Korábban úgy fogalmazott, hogy a torna után leteszi a szerződését az elnök asztalára, és bármilyen döntés születik, azt elfogadja. Az utolsó találkozónk után már azt mondta, át kell gondolnia a folytatást és maga fog határozni a jövőjéről, de kicsit lenyugodva egyértelműen kifejezte, folytatná a munkát. Az MKSZ elnöksége kedden értékeli a férfiválogatott szereplését és hozza meg a szükséges döntéseket.

„Úgy vettük át a feladatot, hogy kicsi az olimpiai szereplés esélye, de megpróbáljuk. Talant is úgy vállalta el, hogy közben egy fiatal csapatot épít a jövő számára. Utóbbi megtörtént, még ha a kijutás nem is sikerült. Az én szerződésem is addig szól, ameddig az övé. A kapitány azt is elmondta, nem szeretné feladni és szeretné befejezni a munkát. Pontosan látjuk, hol hibáztunk, hol vannak a gyengéink. Remélem, a tapasztalatokat felhasználva eredményesebb válogatottat tudunk felépíteni, mert természetesen a mostani szereplésre senki sem büszke” – zárta Sótonyi, akinek edzőként szintén ez volt az első világversenye.

FÉRFI KÉZILABDA EB
ELŐDÖNTŐ (KRAKKÓ)
01. 29. Norvégia–Németország 18.30
01. 29. Horvátország–Spanyolország 21.00
HELYOSZTÓK
A HETEDIK HELYÉRT (WROCLAW)
01. 29. Lengyelország–Svédország 26–24
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT (WROCLAW)
01. 29. Franciaország–Dánia 18.30
A HARMADIK HELYÉRT (KRAKKÓ)
01. 31. Az elődöntő vesztesei 15.00
DÖNTŐ (KRAKKÓ)
01. 31. Az elődöntő győztesei 17.30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik