SEHA-liga: izgalmas iksz a Veszprém–Vardar rangadón

Vágólapra másolva!
2016.12.06. 19:38
null
Rossz rajt után nagyot mentett a Veszprém, de a végén kiengedte a kezéből a meccset (Fotó: seha-liga.com/Melczer Zsolt)
A férfi kézilabda SEHA-liga alapszakaszában a Telekom Veszprém otthon döntetlent játszott a macedón Vardar Szkopjéval.

 

A kezdés után meglépett a vendégcsapat, a Veszprém 0–4 után adott életjelet magáról először. A rossz rajt megadta az első félidő forgatókönyvét: a hazaiak kapaszkodtak (volt honnan, 1–6 és 2–7 után), a macedónok igyekeztek megélni az előnyükből. BL-szintű csata zajlott a pályán, kemény védekezéssel, kevés góllal. A 24. percben érte utol ellenfelét házigazda, amely a gyenge nyitány után bravúrosan döntetlenre mentette az első félidőt (12–12).

Kínai figurából született a második játékrész első gólja, és ezt a Veszprém szerezte. Ez nem jelentette azt, hogy felpuhultak a védekezések, kihagyott a koncentráció, elfogyott a motiváció vagy elfáradtak a felek. A támadóknak bizony továbbra is keményen meg kellett dolgozniuk a lövőhelyzetekért. Fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán a 40. percben Borbély Ádám lett a főszereplő. A hazaiak kapusa egy egész pályás lövésre ért vissza cseréből – vetődve nekiesett a kapufának –, majd egy támadással később kapufára nézett egy ziccert, a következőnél pedig lekapta az ejtést.

Ezekből a pillanatokból azonban percekig nem tudott magának előnyt kovácsolni a kapkodó Veszprém. Emberelőnyhöz jutva viszont három góllal megléptek a hazaiak, időt kértek a vendégek. Nagy kár volt Renato Sulic piros lapjáért, amit egy fejre mért ütésért kapott. Ezután feljött a Vardar, ott lihegett egész szorosan a Veszprém nyakában, de a vendéglátó nem adta a nehezen megszerzett előnyét.

Izgalmas volt a hajrá, a veszprémi közönség rendre itt elnézett, ott befújt ítéleteket kért számon a játékvezetőkön. Az utolsó percben Andreas Nilsson kapott Nagy Lászlótól bejátszást, gólját azonban érvénytelenítették könyöklés miatt. Amiről szó sem volt... Xavier Sabaté reklamált, sárgát kapott a veszprémi edző. Egy támadásra maradt idő, a Vardar időkérés után büntetőt harcoltt ki, amiből döntetlenre mentette a rangadót (28–28).

A Vardar megőrizte veretlenségét, a Veszprém pedig nem tudott visszavágni a szeptemberben vendégként elszenvedett kiadós (29–22) vereségért.

FÉRFI KÉZILABDA SEHA-LIGA
ALAPSZAKASZ

TELEKOM VESZPRÉM–VARDAR SZKOPJE 28–28 (12–12)
Veszprém, 4800
néző. V: Gubica, Milosevic (horvátok)
VESZPRÉM: BORBÉLY – Ch. Rodríguez 1, Sulic 3, NAGY L. 2, Nilsson 1, ILICS 6, IVÁNCSIK G. 5. Cs: Kopljar, Marguc 3, Gajic 3 (3), LÉKAI 4, Schuch, Terzic. Edző: Xavier Sabaté
SZKOPJE: Angelov – Cupic 2 (1), Maqueda 2, Karacic 3 (3), MORAES 3, Gyereven 1, GYIBIROV 5 (1). Cs: Milics (kapus), Marszenics, CINDRIC 6, Siskarjev, Nedanovszki, Dujshebaev 1, BOROZAN 5. Edző: Raúl González
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Xavier Sabaté:
– Európa egyik legjobb csapata ellen játszottunk, óriási meccs volt. Az első félidőben rosszul kezdtünk, Angelov remekelt, nehéz volt innen felállni. Aztán sikerült fordítanunk, a második játékrészben nagyon jól játszottunk. Külön kiemelném Borbély jó teljesítményét. A végén hibáztunk, és szerencsénk sem volt.
Raúl González: – Dicséretet érdemel a Veszprém, remek meccset játszottunk. Nagyon jól kezdtünk, koncentráltan kézilabdáztunk. Örülünk, hogy az első helyen állunk a SEHA-ligában.
További mai mérkőzések
Velenje (szlovén)–PPD Zagreb (horvát) 27–26 (14–12)
Tatran Presov (szlovák)–Izvidjac Ljubuski (bosnyák) 27–25 (13–14)

AZ ÁLLÁS
1. Vardar Szkopje (macedón) 12 10 2 404–336 +68 32
2. PPD Zagreb (horvát) 10 7 1 2 287–254 +33 22
3. TELEKOM VESZPRÉM 9 7 1 1 252–227 +25 22
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 11 6 2 3 326–297 +29 20
5. Celje (szlovén) 11 6 5 330–336 –6 18
6. Velenje (szlovén) 11 4 7 293–313 –20 12
7. Tatran Presov (szlovák) 11 3 1 7 292–330 –38 10
8. Nexe Nasice (horvát) 9 2 2 5 238–250 –12 8
9. Metalurg Szkopje (macedón) 10 2 1 7 246–249 –3 7
10. Izvidjac Ljubuski (bosnyák) 12 1 11 337–413 –76 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik