„Puljezevics, hát ez valami egészen elképesztő!” – kilenc éve sikerült a dánok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.20. 14:44
null
Egységben az erő: újabb fontos meccs előtt áll a férfiválogatott (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar férfi kézilabda-válogatott este Dánia ellen (20.00, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n) zárja a lengyelországi Európa-bajnokság csoportkörét. A középdöntős folytatás már biztos, de nem mindegy, hány pontot viszünk magunkkal. Még az is előfordulhat, hogy a maximális négyet. Hogyan látja a világ egyik legjobb játékosa, Mikkel Hansen a magyar válogatottat? Mennyire hiányzik a dán válogatottból René Toft Hansen? Ki nem lesz a legjobb barátja Talant Dujsebajevnek? Felvezetésünkből ezek is kiderülnek.

Kedden már teljes erőbedobással a dánok elleni találkozóra készült a magyar válogatott Gdanskban, kár is lett volna sokáig emészteniük magukat a játékosoknak az oroszok elleni vereség miatt.

„Sokkal nyugodtabban, higgadtabban kell felmennünk a pályára a dánok ellen, és megmutatni az igazi arcunkat – mondta Iváncsik Gergő. – Az első mérkőzésen számoltam azzal, hogy idegesebb lesz a csapat, ehelyett a második találkozón jött ki az idegesség.”

De ezen már túl vagyunk, így az északiak ellen alkalmazandó taktikán volt a hangsúly. Nem szabad, hogy elaltasson minket a dánoktól eddig látott, magukhoz képest gyengébb játék.

„A nagy csapatok jellemzője, hogy a torna előrehaladtával jönnek bele – figyelmeztetett Nagy László. – Addig, amíg a dánok nehezen is, de minden meccsüket megnyerik, nagy problémájuk nem lehet. Benne van persze a vereség veszélye, ezt kellene megragadnunk. Mikkel Hansent nem kell senkinek bemutatni, de mellette van két remek beállójuk és a két szélsőjük is magabiztos. A technikai hibák számát minimálisra kell csökkentenünk, és gyorsan vissza kell zárnunk, ez kulcskérdés lesz.”

„A felkészülés utolsó pillanatait is arra szánom, hogy csapatomban magasan tartsam a harci szellemet, játékosaimat fizikailag és taktikailag egyaránt a lehető legjobb állapotba hozzam a dánok elleni sorsdöntő találkozóra – mondta Talant Dujsebajev szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – Amit javítani kellett, azt a keddi edzésen korrigáltuk, remélem, én sem követek el újra hibát a mentális felkészítésben. A kellő motiváció nagyon fontos tényező a csapatoknál.”

„Akkor sem lenne kisebb nyomás rajtunk, ha legyőztük volna Oroszországot. Egyszerűen javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon” – tette hozzá a magyar kapitány.

A dánok persze nem felejtették el felemlegetni a két kapitány 2014-es afférját, amikor a Kielce–Rhein-Neckar Löwen BL-meccsen különbözött össze Dujsebajev és a jelenleg a dánokat irányító izlandi Gudmundur Gudmundsson.

„Világos, hogy nem én vagyok a legjobb barátja, mint ahogy ő sem az enyém” – zárt le a témát a dán Tv2-nek Dujsebajev, aki Mikkel Hansent Lionel Messihez hasonlította. Ugyanolyan ösztönös zseninek tartja, mint az FC Barcelona labdarúgócsapatának argentin sztárját.

A dánok a torna előtt elveszítették kapitányukat, René Toft Hansent, akinek kiesése érzékenyen érintette az északiakat.

„René természetesen nagyon hiányzik mindnyájunknak, de sokat gyakoroltuk, hogy megtaláljuk a módot a pótlására. Ez nem lehet kifogás, a sérülések a sportágunk velejárói. Sokat beszélünk egymással, követi televízión a meccseket, és rengeteg tanáccsal ellát” – mondta az NSO-nak a testvér, a Flensburgban játszó Henrik Toft Hansen.

Az eredmények alakulásának függvényében még az is előfordulhat, hogy négy pontot viszünk magunkkal a középdöntőbe (a különböző variációkat keretes írásunkban lejjebb olvashatják), ehhez az kell, hogy legyőzzük Dániát, míg a korábbi meccsen Montenegró Oroszországot. Utóbbit nehezíti, hogy a montenegróiak egyik legjobbja, Vuko Borozan megsérült, és nem játszhat, míg több játékosuk is belázasodott reggelre.

Végül elevenítsünk fel egy kedves emléket, ugyanis napra pontosan kilenc évvel ezelőtt történt, amikor a magyar válogatott a németországi világbajnokságon 30–29-re felülmúlta Dániát, pedig az utolsó öt perc kezdetén még négygólos hátrányban volt. Ekkor győztük le legutóbb a dánokat…

MATEKOZÁS INDUL
1. Magyarország megveri Dániát; Montenegró legyőzi Oroszországot – ekkor a mieink 4 pontot visznek a középdöntőbe.
2. Magyarország megveri Dániát; Montenegró kikap Oroszországtól vagy a két csapat döntetlent játszik egymással – a mieink 2 pontot visznek tovább.
3. Magyarország kikap Dániától; Montenegró legyőzi Oroszországot – a mieink vagy 2 pontot visznek tovább, vagy pont nélkül kezdik el a középdöntőt. Ez attól függ, mekkora különbséggel nyer Montenegró. Ugyanis a három kétpontos csapatnak (magyar, orosz, montenegrói) külön tabellát számolnak, és az egymás elleni gólkülönbségük rangsorol. Magyarország (+4 gól) ebben az összevetésben nem kerülhet az utolsó helyre, mert Montenegrónak vagy Oroszországnak biztosan rosszabb lesz a gólkülönbsége.
4. Magyarország kikap Dániától; Montenegró kikap Oroszországtól vagy a két csapat döntetlent játszik egymással – a mieink pont nélkül kezdik a középdöntőt.
5. Magyarország döntetlent játszik Dániával; Montenegró megveri Oroszországot – a mieink 3 pontot visznek tovább.
6. Magyarország döntetlent játszik Dániával; Montenegró kikap Oroszországtól vagy a két csapat döntetlent játszik egymással – a mieink 1 pontot visznek tovább.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT (WROCLAW)

17.15: Németország–Szlovénia
20.00: Spanyolország–Svédország (Tv: Sport2)
D-CSOPORT (GDANSK)
17.15: Oroszország–Montenegró (Tv: Sport1)
20.00: Dánia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 61–53 +8 4
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 58–54 +4 2
3. Oroszország 2 1 1 52–57 –5 2
4. Montenegró 2 2 55–62 –7 0

ELLENFÉLNÉZŐ: DÁNIA
Olimpia:
4. (1984), 6. (2012), 7. (2008), 8. (1976), 9. (1980), 13. (1972) – 6 részvétel
Világbajnokság:
2. (1967, 2011, 2013), 3. (2007), 4. (1938, 1958, 1970, 1978, 1982, 2009), 5. (1954, 1961, 2015), 7. (1964), 8. (1974, 1986), 9. (1993, 1999, 2003), 13–16. (2005), 17–20. (1995) – 21 részvétel
Európa-bajnokság:
1. (2008, 2012), 2. (2014), 3. (2002, 2004, 2006), 4. (1994), 5. (2010), 10. (2000), 12. (1996) – 10 részvétel
Egymás elleni mérleg Dániával: 32 mérkőzés, 18 győzelem, 2 döntetlen, 12 vereség, 726–691-es gólkülönbség

Legutóbbi mérkőzés: 2014. január 20.
Dánia–Magyarország 28–24 (14–11)
Herning.
Magyarország: Tatai – Gulyás P. 3, Ancsin 4, Ilyés, Schuch, Zubai Sz., Császár 2. Csere: Mikler (kapus), Iváncsik G. 6, Putics 1, Szalafai 1, Szöllösi Sz. 1, Lékai 3, Mocsai T. 2, Nagy K., Vadkerti 1. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos

A TORNÁT ÉLŐ HÍRFOLYAMUNK SEGÍTSÉGÉVEL!

>> FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ADATBANK

>> A MAGYAR VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAINAK NÉVJEGYEI

>> EZT KELL TUDNI AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓRÓL!

>> ERŐSORREND

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bartucz László (Csurgói KK), Mikler Roland (MVM Veszprém)
Jobbszélsők: Hornyák Péter (Csurgói KK), Pásztor Ákos (Grundfos Tatabánya)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Mol-Pick Szeged), Nagy László (MVM Veszprém)
Irányítók: Faluvégi Rudolf (Csurgói KK), Nagy Kornél (Dunkerque – Franciaország)
Beállók: Bánhidi Bence (Balatonfüred), Schuch Timuzsin (MVM Veszprém), Zubai Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: Bodó Richárd (Grundfos Tatabánya), Borsos Tamás (Ceglédi KKSE), Dzsamali Iman (IFK Kristianstad – Svédország)
Balszélsők: Gazdag Tibor (Csurgói KK), Iváncsik Gergő (MVM Veszprém)
Tartalék (csak akkor utazik az Eb-re, ha szükség lesz rá):
Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen – Svájc)

Szövetségi kapitány: Talant DUJSEBAJEV
Edző:
SÓTONYI László
Csapat-koordinátor: BARTÓK Csaba

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik