Női kézilabda: Kovács Péter irányítja az évad végéig a Békéscsabát

Vágólapra másolva!
2011.10.11. 14:31
null
Kovács Péter a Valcea után a Békéscsabát irányítja (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
A női kézilabda NB I-ben szereplő Budapest Bank Békéscsabai ENKSE vezetői 2012. június 30-ig Kovács Pétert bízták meg a csapat szakmai vezetésével.

Kovács Péter menedzserétől, Szörnyi Attilától megtudtuk: a hajdani válogatott játékos (2x olimpiai 4., olimpiai 6., vb-2., BEK-győztes, az évszázad magyar kézilabdázója, 4x világválogatott), aki legutóbb a román Valcea kispadján ült, a szintén volt válogatott Bohus Beát váltja a Békéscsaba élén, és már alá is írta a szerződését.

„A legfontosabb, hogy a játékosokkal gyorsan összeismerkedjünk, mert pénteken már hatalmas feladat vár ránk, Győrben lépünk pályára. Minden továbbiról, vagyis a terveinkről, a segítőimről és a csapat összeállításáról ezután beszélünk" – mondta a Nemzeti Sportnak az 56 éves, külföldön is nagy tekintélynek örvendő szakember.

Kovács Péter a nemzetközi szövetség (IHF) edzőbizottságának tagja volt (1996–2005), a magyar szövetség szakmai igazgatójaként dolgozott (1995–2003), sikeresen irányította a magyar női juniorválogatottat (1998–2003), majd a Pick-Szegedet (2003–2006) és a Dunaferr női csapatát (2006–2007),aztán a török szövetség szakmai igazgatójaként, és a török női válogatott szövetségi kapitányaként (2007–2010) dolgozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik