Női kézilabda: Köstner Vilmost Bíró Imre váltja Debrecenben

Vágólapra másolva!
2012.07.09. 17:03
Kedden szezonfelvezető sajtótájékoztatót tartanak a DVSC női kézilabdacsapatának elöljárói, melyen bejelentik, s immár hivatalos lesz az, amit mindenki hetek óta tud a városban: a jövőben Köstner Vilmos helyett Bíró Imre dirigálja a felnőtt gárdát – adta hírül a civishir.hu regionális portál.
Az egykori kiváló, válogatott portás dolgozott már vezetőedzőként a DVSC-nél, sőt, az azóta megszűnt DKSE felnőtt gárdáját is edzette, tavasszal pedig éppen Köstnert segítette. Köstner Vilmos marad a klub alkalmazásában, szakosztályfőnök- és utánpótlásvezető-féle beosztásban.Az edzői stábban további változás, hogy Boros Ferencé lesz a junior együttes, mely az NB I-es junior bajnokság mellett felnőtt NB I/B-ben is indul. Ezt a korosztályt legutóbbi Győrvári Viktor edzette, ő most Bíró Imre segítője lesz a felnőtt csapatnál. Boros nem új lányokat kap, hanem a legutóbbi idényben vitézlő ifijeit viszi magával, mivel ők „beleöregedtek” a junior korosztályba.A játékosállomány is változik némiképp, az már biztos, hogy visszatér Debrecenbe Lajtos Nóra kapus, továbbá Herr Anita átlövő leigazolása és egy spanyol irányító szerződtetése szerepel a klubvezetők tervei között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik